V. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – szeptember 27-28.

Szeptember 27-28. között Albertirsán rendezi meg Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, az immár hagyományossá váló, immáron V. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadalát. Az idei verseny kiemelt jelentőségű hiszen egyben előválogató is, a 2026-ban Kirgizisztánban megrendezésre kerülő Nomád Világjátékokra (World Nomad Games). Az idei Ősök Napján jelentős sportdiplomácia […]

Hatalmas jurta falu épül a 2025. évi Ősök Napjára

Idén augusztusban a Kárpát-medence, és mára Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepére megépül egy hatalmas nomád tábor Bugacon. A 2025. évi Ősök Napja ünnepre felépülő jurta falu a sztyeppei lovasnomád népek és kiemelten a honfoglalás kori magyarok életébe enged bepillantást. A mostani cikkünkben szeretnénk kis betekintést nyújtani az augusztusi ünnepre felépülő jurta falu életébe, és benne lakó […]

A honmegtartó pozsonyi csata – a legfényesebb magyar győzelem

A 907-ben történt sorsdöntő ütközet szilárdan biztosította helyünket Európa közepén, sőt a X. század legerősebb katonai hatalmává emelte hazánkat a kontinensen. A győztes csata lehetővé tette a későbbi erős magyar királyság kialakulását, a kelet-európai hegemóniánk megteremtését, majd a virágzó Árpádkor után, a magyar nagyhatalom megszületését. Ezt jelentette ez az ütközet, melyről iskoláinkban eddig keveset beszéltek, […]

Gyalogos harcosok a múltban – és most – az Ősök Napján

Az elmúlt években a Párbajverseny, a szablya párbaj, a vértes harc elengedhetetlen és izgalmas programjává vált a bugaci ünnepeinknek. Lényeges szempont volt a küzdelem megrendezésében, hogy az eddigi Kurultajokon illetve az Ősök Napja ünnepen autentikusan bemutatott hun, avar és magyar íjász és lovasíjász keleti hagyományunk harci elemei mellett a korszak gyalogos katonáit is bemutassuk. Idén, […]

A hétvégén Ősi Magyar Szer Találkozó lesz Tiszaalpáron – a Várdombon

Tiszaalpáron június 28-29-én, Magyar Hagyományőrző Napokat tartanak, melyet a Magyar Turán Alapítvány is  támogat, „JUBILEUM 950. – Tiszaalpár” éves rendezvénysorozat eseménysorozat részeként. A Magyar Turán Szövetség kiállító jurtáit, hagyományőrző csapatait is megnézheti a kilátogató érdeklődő, illetve az előadásokon is meghallgathatják Szövetségünk tagjainak tudományos, illetve hagyományőrző témájú előadásait. A Szer Találkozó kitűnő ráhangolódásnak ígérkezik az augusztus […]

Őseink ruházata – viseletajánló

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés és az Ősök Napja nem fesztiválok, hanem ünnepek, melyek a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket. Az idei évben augusztus 8-10. között, Bugacon megrendezendő Ősök Napja ünnepünkre érkező hagyományőrző testvéreinknek, illetve a téma iránt érdeklődő olvasóinknak mutatjuk be dióhéjban az ősi múltunk magyar viseleteit. A megemlékezés méltósága […]

A húsvéti ünnepkör szokásainak ősi eredete

Napjainkban a húsvétot a keresztény kultúrközösség egyik legfontosabb ünnepeként tartjuk számon, azonban legősibb tartalmát tekintve azokra a kereszténység elterjedése előtti ünnepekre és misztérium-kultuszokra nyúlik vissza, amelyek a természet tavaszi újjászületésével függtek össze. Az alábbi cikkünkkel kívánunk áldott húsvéti ünnepeket olvasóinknak. A keresztény világ legnagyobb ünnepei általában – csakúgy, mint a karácsony  esetében is – különböző, […]

1848-49 – Csak az orosz cár és a Habsburg császár együttes ereje tudta legyőzni a magyar szabadságot

Kiemelkedő jelentőségű a magyar forradalom, hiszen az 1848-as európai forradalmak közül egyedül ez aratott vér-nélküli győzelmet, a követeléseit – a pesti forradalmi események hatására – előbb az országgyűlés, majd az uralkodó is elfogadta. Ezzel tulajdonképpen a március idusától egy békés átmenet vette (volna) kezdetét. Külön dicsősége az öntudatra ébredt harcos magyar nemzetnek, hogy a később kibontakozó fegyveres […]

Csángók – az ősi magyar kultúra képviselői

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűléseken, illetve az Ősök Napja ünnepeinken kiemelt szerepet kapnak a csángó előadók, művészek. Minden évben több csángó vendég érkezik Bugacra, hogy bemutassa a magyarság legősibb kulturális elemeit. A magyar népcsoportok közül csángóknál maradt fenn talán a legnagyobb mértékben az ősi keleti kultúrhagyaték. Érdemes az alábbi cikket elolvasni, amely dióhéjban mutatja […]