Tisztelgés Wass Albert emléke előtt – akit a román titkosszolgálat kétszer próbált meggyilkolni

118 éve, 1908. január 8-án született az egyik legnagyobb író és költő fejedelmünk Wass Albert. Az Árpád-korig visszavezethető erdélyi nemesi családból származó író műveit ma Magyarországon a legnépszerűbb irodalmi alkotások között tartjuk számon. Szókimondásáért, Erdély és a magyar haza egységéért való kiállásért Romániában üldözött személynek számított. Hazánkban pedig a liberális kurzus fest torz és sötét […]

A Téli Napforduló – Karacsun ünnepe

Ma van a téli napforduló ünnepe. Az ünnep, amely a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: Karacsun, (azaz Karácsony) ünnepe.  […]

A 2025. évi Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk – Tiszaalpáron

A Magyar Turán Szövetség 2025. december 21-én, vasárnap tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén Tiszaalpáron lesz megrendezve. Szép programok kíséretében délutántól közösen éljük át ősi ünnepünket. A téli hidegben fűtött jurták várják az ünnepségen résztvevőket. Hívjuk minden magyar testvérünket, az Ősök hagyományát tisztelő embereket, hogy vegyenek részt a magyarok évbúcsúztató, […]

A Hűség Napja – December 14.

1921 decemberében ezen a napon kezdődött meg az a népszavazás, melynek eredményeképpen Sopron – az embertelen trianoni békediktátum rendelkezései ellenére – magyar város maradt. Magyarország Kormánya 2001-ben a népszavazás emlékére december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította. Az osztrák államtanács már 1918-ban, az első világháború lezárulása után bejelentette igényét a nyugat-magyarországi területekre. Hazánk közvéleménye ezt az osztrák lépést […]

Kurultaj előkészítő fórum és Turán díszvacsora

Elkezdődött a 2026. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés szervezése, december 06-án délután, a Danubius Hotel Hungaria Imperial I. termében tartotta ülését a Kurultaj szervezősége. A fórum után került megtartásra a Magyar Turán Szövetség évzáró díszvacsorája. Bíró András Zsolt elnök, főszervező megnyitó köszöntőjét követően Varga Zoltán műszaki igazgató bejelentette a 2026. évi Magyar Törzsi Gyűlés […]

Nagy sikerrel zárultak az Erdélyben megrendezett Magyar Turán sport és kulturális rendezvények

A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány és a Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében nyílt napot tartottak az Erőss Zsolt Sportcsarnokban Csíkszeredában. A nyílt nap egy hagyományőrző sportolóknak tartott több napos program része, melyre ezúttal nemcsak a sportolók, hanem minden érdeklődő ellátogathatott. A nyílt napon a Kárpát-medence legkiválóbb magyar hagyományőrző […]

A 2026. évi Kurultaj időpontja: augusztus 14-15-16.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2026-ban, augusztus 14. és 16. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb világtalálkozója. A 2026-os Kurultaj új programelemekkel és nagyszabású új tudományos kiállításokkal várja az ősi […]

Magyar Turán Hagyományőrző Sportnap – és tudományos előadások Erdélyben – Székelyföldön

A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány és a Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében nyílt napot rendezünk Csíkszeredán, az Erőss Zsolt Sportcsarnokban. A nyílt nap egy hagyományőrző sportolóknak tartott több napos program része, melyre ezúttal nemcsak a sportolókat, hanem minden érdeklődőt szeretettel várunk. A sportnap előestéjén november 28-án, illetve 29-én […]

A hagyomány folytatódik: Tolnai-Turán SE és a Nomád Hadi Iskolája

Az alábbi cikkünkben a Magyar Turán Szövetség Tolna vármegyei tagszervezetét mutatjuk be. A Tolnai-Turán Hagyományőrző Sportegyesület évek óta aktív tagja a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének. A Tolnai-Turán, Nomád Hadi Iskolát indított három éve Szekszárdon, melynek október 14-én indul a harmadik évfolyama, a hagyományőrző edzésekre várják a magyar történelmi múlt, illetve az aktív testmozgás […]

Nagy sikerrel zárult az V. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – Versenyeredmények

Az elmúlt hétvégén nagy sikerrel zajlott le az V. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala Albertirsán. A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége által szervezett verseny súlyát növelte, hogy az idei megmérettetés egyben a 2026-ban Kirgizisztánban megrendezésre kerülő Nomád Világjátékok első magyarországi előválogatója volt. A versenyen a Magyar Íjász Szövetség Történelmi Szakágával együttműködésben megvalósult a 2025-ös […]