Lovas hagyományőrző testvéreink! – Felhívás a 2026. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre

A Magyar Turán Szövetség folytatja a küldetését és minden idők legnagyobb nemzeti rendezvényét tervezi megvalósítani az augusztusi bugaci Magyar Törzsi Gyűlés- Kurultajon. A Magyar Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség a magyarság legnagyobb, szilárd értékrenden alapuló, aktívan működő, tudományos tagozattal és széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerrel is rendelkező hagyományőrző szövetsége már 17 éve áll a nemzet […]

2026. évi Kurultaj – kézműves vásár – tájékoztató

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés tisztelgés nemzetünk legrégebbi ősei előtt, és egyben Európa legnagyobb hagyományőrző találkozója, ahol a keleti – pusztai lovasnomád múltra visszatekintő rokon népek együtt ünnepelhetnek. Egy ünnep, melyhez minden magyar tehetsége szerint járul hozzá. A Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják […]

megjelent 2026. május 17-én a Kurultáj rovatban

VI. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – május 30. – elmarad!!!

Törölték a VI. Turán Viadal május végén, Albertirsán tervezett versenyeit. A közelmúltban megjelent lovakat érintő FKV fertőzéses eset kapcsán rendkívüli egyeztetést tartott a lovas szakmai vezetés és a versenyigazgatóság. Az egyeztetés nyomán az a döntés született, hogy a VI. Turán Viadalt töröljük. A Nomád Világjátékokon induló sportolók kiválasztása a korábbi versenyeredmények és az éves szakmai […]

Támogassa a Kurultájt szervező alapítványt adója 1%-val!

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány évek óta következetes munkát végez a Kárpát–medencei magyarság felemelése és összefogása érdekében. Tevékenységünk kiterjed a magyar őstörténet kutatásának számos területére a valós magyar történelem bemutatására. Az alapítvány számos hagyományőrző és kulturális rendezvényt, konferenciát, kiállítást és előadás sorozatot szervez szerte a Kárpát Hazában.

Anyák Napja

Május első vasárnapja az anyák ünnepe Magyarországon. Emese a magyar eredetmondákban a legősibb anyaképünk, akinek tisztelete a nemzet születésével és az anyaság szakrális jellegével fonódik össze. Emese neve a magyar nyelvünk  ősi rétegéből származik, az eme,  ene szótő az ótörökben is megtalálható azonos jelentéssel „anya”. A mandzsu nyelvben szintén anyát, a mongol nyelvben pedig az „eme” […]

Közlemény – A 2026. évi Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlés a nemzeti összefogás nagy közös ünnepe lesz

Magyarország 2026 április 12-én választott. A részvétel szempontjából történelmi jelentőségű országgyűlési választáson a nagy többség úgy döntött, hogy egy új kormányzatnak ad bizalmat. Ezt az üzenetet és döntést, amelynek a kialakulásához egy hosszú, ellentmondásokkal teli folyamat vezetett, el kell fogadni. A választás végeredményétől függetlenül a Magyar Turán Szövetség folytatja a küldetését és minden idők legnagyobb nemzeti rendezvényét tervezi megvalósítani az augusztusi bugaci Magyar Törzsi Gyűlés- Kurultajon.

2. Övbirkózó országos válogató verseny a Nomád Világjátékokra

Május 2-án szombaton az UTE – Judo Termében a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége megrendezi a 2. nyílt nevezésű övbirkózó válogató versenyt a 2026-ban Kirgizisztánban megrendezésre kerülő Nomád Világjátékokra (World Nomad Games). Hagyományőrző Övbirkózás – II. Válogatóverseny a Nomád Világjátékokra. Dátum: 2026. május 2. (szombat) Helyszín: UTE […]

Kirgiz berküt sólyomvadászat – Almásy György kutatóútjai

Almásy György (1867–1933) az egyik legismertebb dualizmuskori Közép-Ázsia kutatónk, a korszak legnagyobb kelet-kutatási tudományos szervezetének, a Turáni Társaságnak a tagja. Expedíciói során egyedien gazdag természettudományi és néprajzi gyűjteményre tett szert, aminek döntő részét a magyar államnak adományozta. Habár egyetemen nem tanulta, korának egyik legkiemelkedőbb ornitológusává vált. A mai Kazahsztán és Kirgizisztán legelérhetetlenebb tájaira is „elrepítette” […]