Május első vasárnapja az anyák ünnepe Magyarországon. Emese a magyar eredetmondákban a legősibb anyaképünk, akinek tisztelete a nemzet születésével és az anyaság szakrális jellegével fonódik össze. Emese neve a magyar nyelvünk  ősi rétegéből származik, az eme,  ene szótő az ótörökben is megtalálható azonos jelentéssel „anya”. A mandzsu nyelvben szintén anyát, a mongol nyelvben pedig az „eme” nőt jelent.

Az Emese álma (Turul-monda) szerint egy turulmadár képében megjelenő isteni látomás jövendölte meg fiának, Álmosnak a születését. Ez a monda Emesét nem csupán egy uralkodó anyjává, hanem a nemzet sorsának elindítójává emeli. Emese az anyaság szimbóluma, hiszen álmában Emese méhéből egy forrás fakadt, amely hatalmas folyóvá duzzadva nyugat felé hömpölygött. Ez az áradó víz a tőle származó dicső királyokat (az Árpád-házat) és magát a magyar nép megmaradását szimbolizálja.

A modern-kori Magyarországon az első hivatalos ünnepet 1925-ben, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezte meg. 1928-ban gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete el az anyák napja megünneplését, hivatalos iskolai ünnepély keretében, ezzel a rendelettel vált a magyar szokások részévé.

A történelem során nagy harcosok mellett is ismeretlenül, a háttérben, de mindig ott voltak ők: az édesanyák. Voltak köztük híresek, mint Emese, a Turul nemzetség ősanyja, Rozgonyi Cecília, Kanizsai Dorottya, Zrínyi Ilona, és a sok ismeretlen. Aki összetartotta a családot, míg a családfő a csatába ment. Aki harcost szült, és mesélt elődeiről neki. Aki megtanította magyarul élni és halni, ha kell. S aki oly sokszor, temette is fiát.
Köszöntjük a magyar édesanyákat, akik már csak bennünk élnek tovább, azokat, akik velünk vannak és tanítanak, óvnak, gyámolítanak minket. És azokat, akik most várják gyermeküket, mert ők a jövőnk reménységei.
A magyar nemzet kincsei ők.

Lészló Gyula rajza