Kunok is lakhattak Bugac mellett
A Kurultáj időszakára is szerveznek Pétermonostorra, az ásatás helyszínére programot, ahol a kolostor életet mutatják majd be.
A Kurultáj időszakára is szerveznek Pétermonostorra, az ásatás helyszínére programot, ahol a kolostor életet mutatják majd be.
Június 23-án, szombaton ismét falunapot tartanak a Kurultajnak otthont adó Bugacon, ahol rengeteg színes programmal várják az érdeklődőket.
A hazai íjászat legnagyobb seregszemléje, az Ópusztaszeri Íjásztalálkozó leglátványosabb eleme a közel kétezer íjász részvételével bemutatott Nyílzápor.
Legmagasabb szinten fogadták Azerbajdzsánban az Interparlamentáris Unió magyar-azerbajdzsáni baráti tagozatának magyar delegációját, a megbeszéléseken napirendre került az idei Kurultaj is.
Magyar vándorlás és honfoglalás címmel pénteken az erdélyi Bánffyhunyadon tart előadást Bíró András Zsolt.
110 évvel ezelőtt, 1902 nyarán jutott fel Azerbajdzsán tetejére, a jégfödte Bazargyuzi csúcsra Déchy Mór. Első ázsiai útjára 28 éves korában vállalkozott: Kőrösi Csoma Sándor sírjához zarándokolt el Dardzsilingbe.
Június 13-án, szerdán 18 órakor a Kölcsey Kör – a Nemzeti Fórum Egyesület szervezésében Kurultáj estet tartanak Budapesten, a Polgárok Házában. (1089 Budapest, Visi Imre u. 6.)
12 napos utazás a helyszíneken járt magyar tudósok, utazók és őshaza kutatók munkásságának bemutatásával-
A várt több mint százezernyi látogató előtt a tervezett igényes programokon túl magával a tábor képével is szeretnénk méltó módon megjeleníteni a magyar hagyományokat.