Őstörténeti kutatások a Kaukázus-régióban

A Reggeli Újság érdekes cikket közölt a magyar őstörténet kaukázusi kapcsolatairól. A nagyváradi újság hírlapírója Bíró András Zsolt antropológust kérdezte a Kaukázus-vidéki kutatásokról. Szőke Mária újságíró riportját alább olvashatjuk.

Magyar őstörténeti előadás Albertirsán

2014. december 5-én pénteken, 18 órától az albertirsai Móra Ferenc Művelődési Házban tart előadást Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus. A tudományos – ismeretterjesztő előadást címe: Magyar őstörténet a természettudományok tükrében. Az előadás a magyarság eredetének, vándorlásának és ősi rokoni kapcsolatainak bonyolult, szerteágazó problematikáját mutatja be, főleg az antropológia (embertan), a genetika, a régészet valamint az […]

Kiállítások a 2014-es Kurultajon

Az idei évben megrendezett Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen különleges kiállítás-együttest tekinthetnek meg az ünnepre kilátogatók. Az egyedülálló tárlatok központi eleme az „Atilla Sátra” elnevezésű hun korszakot bemutató régészeti és antropológiai kiállítás lesz. Az óriásjurta mellett az „Ősök Sátrai” jurtákban megtekinthetik a Belső- és Közép-Ázsiából a Kárpát-medencébe eljutó, majd itt letelepedett lovas-nomád népek örökségét. A tárlatokon […]

Bíró András Zsolt előadása Békéscsabán

2014. június 20-án, pénteken 18 órakor, Békéscsabán a Jaminai Közösségi Házban tudományos – ismeretterjesztő előadást tart Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője. Az előadás címe: Magyar Őstörténet a természettudományok tükrében.

Székelyföldi előadások – Székelykeresztúr, Székelyudvarhely

  Április 15-16.-án folytatódik a Magyar Turán Alapítvány a „Magyar őstörténet a természettudományok tükrében” című erdélyi előadássorozata. Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus  előadása a magyarság eredetének, vándorlásának és ősi rokoni kapcsolatainak bonyolult, szerteágazó problematikáját mutatja be, főleg az antropológia (embertan) genetika, régészet valamint az eddig kevésbé ismert (nagyobbrészt keleti) történeti források tükrében. Székelykeresztúron április 15-én […]

Előadás Nagyváradon – Magyar őstörténet a természettudományok tükrében

  A Magyar Turán Alapítvány stratégiai feladatának tartja – az elszakított magyar területeken – mind a megmaradás, mind pedig a magyar nemzeti közösségek megerősítése szempontjából a magyarság anyanyelvi művelődésének segítését. Kiemelten fontos a magyar történelemmel és őstörténeti kutatásokkal foglalkozó előadások megrendezése. 2014. április 09-én szerdán 18 órakor, Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Szabadság […]

A Magyar Turán Alapítvány közös felvidéki programja a Csemadokkal

A Magyar Turán Alapítvány stratégiai feladatának tartja – az elszakított magyar területeken – a magyarság anyanyelvi művelődésének segítését. A magyar történelemmel és őstörténeti kutatásokkal foglalkozó előadások megtartása kiemelt feladat. Február 26-27-én tudományos ismeretterjesztő előadás lesz megtartva a felvidéki Rozsnyón, másnap pedig Szepsiben.

Honfoglalás-kori kiállítás a Damjanich múzeumban

  Árpád népe – Gyula népe címmel honfoglalás kori leleteket a nagyközönsége elé táró időszaki kiállítás nyílt meg a szolnoki Damjanich János Múzeumban.  A Damjanich múzeumban látható tárlat egyik szenzációjának az utóbbi évek legfontosabb felfedezése, a feltehetően egy honfoglaló törzsfő szűkebb kíséretének sírjaiból származó rendkívül gazdag nagykörűi leletanyag számít. A zömmel ezüstkincsekből álló együttes restaurálása a közelmúltban […]

Magyarország – Kazakisztán: közös múlt, közös jövő – konferencia a Parlamentben

November 19-én hazánkba érkezett Jerlan Idrissov a Kazak Köztársaság külügyminisztere. A magas rangú vendég a politikai találkozók mellett részt vett a „Magyarország és Kazahsztán: közös múlt, közös jövő” című konferencián. A kétnapos rendezvényt Budapesten az Országházban valamint Nyíregyházán, a Nyíregyházi Főiskola impozáns épületében, november 19-20-án tartották meg, melyen a Magyar Turán Alapítvány kutatói díszvendégek voltak […]

Vajdasági RTV – Beszélgetés Bíró András Zsolttal

  Bíró András Zsolt április elején nagysikerű előadást tartott a délvidéki Szabadkán. Az előadás után a Vajdasági RTV műsorvezetője Szakács Áron riportot készített a kutató antropológussal. A közel félórás beszélgetésben főként a magyar eredetkutatásról, a keleti rokonnépekről és röviden a Kurultájról hallhatunk.