V. Ősök Napja – Fotók
2019-ben ötödik alkalommal ünnepeltük meg az Ősök Napját. A nagy sikerrel zárult ünnepről alább tekinthetünk meg néhány szép képet, Schnell Tamás fotóiból.
2019-ben ötödik alkalommal ünnepeltük meg az Ősök Napját. A nagy sikerrel zárult ünnepről alább tekinthetünk meg néhány szép képet, Schnell Tamás fotóiból.
A 2019. évi Ősök Napján, Bugacon megrendezett hagyományőrző íjászverseny eredményeit alább közöljük. Az Ősök tiszteletének jegyében kiírt versenyünkön, nagy hangsúlyt kapott a harcos fizikai felkészültsége és az íjászatbeli jártassága egyaránt. A bajnoki cím elérésénél számított a gyorsaság, a pontosság és a taktika is. Harcos Helyezés / Név / Pontszám 1. Matus Ferenc 38 2. Ruda Győző […]
Az MTVA közszolgálati média társaság munkatársai több műsorban is beszámoltak az V. Ősök Napja ünnepünkről. Az elmúlt vasárnaptól látható a nomád viseletekről készült riport a Család’19 magazinműsorban, melyet az Ősök Napján forgattak Bugacpusztán.
Az idei Ősök Napján rendeztük meg a 3. magyarországi Nemzeti Övbirkózó Bajnokságot. A 2019-es Ősök Napján nem csak felnőtt, hanem ifjúsági kategóriában is indítottunk versenyeket. A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűléseken, illetve az Ősök Napján mára hagyománnyá vált, hogy az ünnepeinken kiemelt szerepet kapnak a hagyományőrző sportok és viadalok. Az alábbiakban az Övbirkózó Nemzeti Bajnokság eredményeit […]
Az alábbiakban megtekinthető a legnagyobb közösségi videomegosztó portálra feltöltött csaknem 6 perces hivatalos kisfilmünk az Ősök Napja ünnep szombati főnapjáról. Ajánljuk a gyönyörű kisfilmet a magyar hagyományőrző közösségnek,illetve az ősi magyar kultúra iránt érdeklődőknek. A szép gondolatok és bevágások mellett szemkápráztató részeket tekinthetünk meg a az idén először megrendezett Nomád Vonulás – a Magyarok Bejövetele című monumentális programunkról.
Az Ősök Napja ünnepnek, illetve a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűléseknek egyik fontos törekvése a hagyományőrző sportok felkarolása, azok bemutatása és színvonalas versenyek megrendezése. Idén a kezdetektől megtartott terep-íjászversenyen kívül számos tradicionális sportversenyt rendeztünk. Több kategóriában a Nemzeti Övbirkózó bajnokságot, Köböre lovas versenyt. Hatalmas érdeklődés mellett sikeresen zajlott a Puszták Népe lovas viadal, a lovasíjász verseny, és a lovasbirkózás illetve a Puszta Vágta. Most ez utóbbi, egyéni lovasversenyek eredményeit tekinthetik meg.
Az Ősök Napja során, és az ünnepet követően sok elveszett tárgy került vissza gazdájához, azonban van néhány, amiért még nem jelentkeztek. A cikkben felsorolt tárgyak tulajdonosainak jelentkezését még várjuk.
Az idén ötödik alkalommal megrendezett Ősök Napja ünnep nagy sikerrel zárult. Bugacon, a pusztában összegyűlt több tízezer ember méltósággal, rendben ünnepelt. A látogatószám minden korábbi Ősök Napja látogatószámát messze meghaladta. Valamennyi programot sikerült rendben megvalósítani. Ezért szeretnénk kifejezni köszönetünket a rendezvény biztosításában részt vevő szolgálatok munkatársainak: Az Országos Mentőszolgálat, a Rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság […]
Az M1 magyar közszolgálati TV csatorna Híradója is beszámolt az idei Ősök Napja ünnepünkről. A két híradó részletet az alábbiakban tekinthetik meg.
Az alábbiakban megtekinthető a legnagyobb közösségi videomegosztó portálra feltöltött kisfilmünk az Ősök Napja ünnep pénteki nyitónapjáról.