A Kurultaj színpadán a Nomaad együttes
A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés színpadán fellép a felvidéki Nomaad együttes. Koncertjüket augusztus 11-én, szombaton 17 órától hallgathatják meg.
A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés színpadán fellép a felvidéki Nomaad együttes. Koncertjüket augusztus 11-én, szombaton 17 órától hallgathatják meg.
A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűléseken, illetve az Ősök Napja ünnepeinken, minden évben – kiemelt elemeként – egy-egy magyar tájegység kultúrája kerül középpontba. A 2018-as augusztusi Kurultajon is így lesz. Idén a csángó-magyar kultúra bemutatása kap nagyobb hangsúlyt. A csángó nyelv és kultúra talán a magyarság legősibb kultúrrétegét mutatja meg. Pénteken a nagyszínpad zenei műsorának […]
Kovács Nóri a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója, aki több mit tíz éve van a profi előadói pályán. Ezen időszak alatt több, mint huszonöt lemezen közreműködött és nyolc szóló albuma jelent meg. A Magyar Kultúráért díjas művésznő augusztus 11-én ad koncertet a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen. A 2016-ban “Év énekesnője” […]
A 2018-as augusztus 11-12-én Bugacon, a Kurultaj- Magyar Törzsi Gyűlésen fellép a Huun-Huur-Tu zenekar. A világhírű tuvai együttes ősi tuvai, belső-ázsiai dallamokat megszólaltató egyedülálló énektechnikája igazi zenei csemegének ígérkezik, ezenkívül tradicionális előadásmódjukban az ősök szellemei is megelevenednek. A Huun-Huur-Tu a felkelő nap első és a lemenő nap utolsó sugarainak fényét jelenti a tuvaiak nyelvén. Az […]
Az augusztusi Kurultajon fellép a világhírű Turan kazak zenekar. Az Asztanában alakult együttes, kazakisztáni és közép-ázsiai népzenét játszik. Műsorukban a Turáni-alföld népzenéjét mutatják be. A csapat több nagy sikerű ázsiai és európai koncertet tud maga mögött, majd nagy költségvetésű történelmi filmekben is hallhattuk muzsikájukat felcsendülni. (Például a hazánkban is bemutatott Nomád című filmben.) A „Turán” […]
Kovács Nóri a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója, aki több mit tíz éve van a profi előadói pályán. Ezen időszak alatt több, mint huszonöt lemezen közreműködött és nyolc szóló albuma jelent meg. A Magyar Kultúráért díjas művésznő augusztus 11-én ad koncertet az Ősök Napján. A 2016-ban „Év énekesnője” díjat elnyert művésznőnek […]
Április első hétvégéjén a türk hagyományokra és a közép-ázsiai régióra fókuszáló kulturális fesztivált rendeznek a budapesti Várkert Bazárban. A Pont Fesztivál kétnapos rendezvény, amely zenei programokkal és látványosságokkal mutatja be a világ kultúráinak válogatott kincseit és az ehhez kapcsolódó keleti pusztákba visszanyúló magyar kultúránkat. A Pont Fesztivál a kiemelt magyar büszkeségek, mint a Kodály-módszer és […]
A 2016-os Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen 27 rokon nemzet küldöttsége lesz jelen, és több mint 50 olyan program kerül megrendezésre, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt. A dél-kaukázusi térségből az Azerbajdzsáni Állami Régizene Együttest lép színpadra. A nagy múltú zenekart a világ bármely részén szeretettel látja az egyedi élményekre fogékony közönség és a […]
Nagyjából egy hete számoltunk be az Asztanában, Kazakisztán fővárosában lezajlott nemzetközi népzenei fesztiválról, melyen magyar együttes lett az első helyezett. A History and Culture fesztiválon 16 országból, főként rokon zenei kultúrákból meghívott nemzetek népzenészei mérték össze tudásukat. Most a Magyar Turán Alapítvány rendezvényein többször fellépő, magyar dudán muzsikáló Tóth Zsombor zenész beszámolóját olvashatják el a […]
Asztanában, Kazakisztán fővárosában megrendezett nemzetközi fesztiválon magyar népzenei együttes diadalmaskodott. Hazánkat kifejezetten erre a versenyre alakult zenekar, az Autentikus Jövő népzenei együttes képviselte. Bella Péter tekerős, Mátéffy Gyula kobzos, Újj Zsombor hegedűs és Tóth Zsombor dudás, illetve Palcsó Tamás énekes. A versenyre 16 országot hívtak meg, akik ének, tánc, és zenekari kategóriákban nevezhettek.