A 2019-es Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk helyszíne – Budakalász

A Magyar Turán Szövetség 2019. december 21-én, szombaton tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén fővárosunk északi szomszédságában, Budakalászon lesz megrendezve. Szép programok kíséretében délutántól közösen ünneplünk, majd együtt virrasztjuk át az év leghosszabb éjszakáját.

A Magyar-Turán Szövetség őrtüzet gyújtott Bugacon, a Székelyföld autonómiájáért

A Székely Nemzeti Tanács felhívására vasárnap este őrtüzek gyúltak. Szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein is őrtüzek fellobbanása jelezte, hogy az egész magyarság támogatja Székelyföld önrendelkezését. Bugacon, a Magyar Turán Szövetség tagjai gyújtottak őrtüzet. Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány technikai igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy a közösségi médiából áradó –és ma egyre inkább elharapódzó- én-központú világnézettel szemben […]

Ősök Napja – a Kárpát-medencei magyar összefogás legnagyobb ünnepe

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2019-ben, augusztus 16-18-án, Bugacon rendezi meg az V. Ősök Napját, ami nem egy fesztivál, hanem ünnep, mely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. A magyar […]

Nagyváradi Szent László Napok – a Magyar Turán Alapítvány programjai

Nagyváradon idén hetedik alkalommal rendezik meg a Szent László Napokat. Ebben az évben a Magyar – Turán Közhasznú Alapítvány kiemelten vesz részt a királyi napokon, amelynek programjait az értékőrzés és a hagyománytisztelet határozza meg. Az idén június 24–30. között zajló családbarát kulturális fesztiválon a Magyar–Turán Alapítvány – amely 10 éve rendezi Európa legnagyobb lovas hagyományőrző […]

Nyári napfordulót a délvidéki Aracson töltöttük

A magyarság az egyetlen nemzet, melynek a történelem során sikerült tartósan egy országban egyesíteni a Kárpát-medencét. Ez az ország – ha megtépázva is – több, mint 1100 év óta fennáll. Ez olyan dicső múlt, melyhez hasonlóval kevés európai nemzet dicsekedhet, és amelyre méltán lehet büszke minden magyar. A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott Turán […]

Békéscsaba – kiállítás és előadás honfoglaló őseinkről

A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány közös szervezésében honfoglalás-kori kiállítás és előadás lesz megrendezve május 24-én Békéscsabán. Kiállítás Békéscsabán A honfoglalás korát, elődeink mindennapjait bemutató kiállítás május 24-én, pénteken nyílik 14 órától. A kiállítás a Csabagyöngye Kulturális Központ Arany János Művelődési Háza, Mezőmegyer, Kossuth u. 1. szám alatt lesz megtekinthető. A kiállításon […]

A Magyar Turán Szövetség évadnyitó nagygyűlést tartott Lakiteleken

A hétvégén tartotta a Magyar Turán Közhasznú Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség a 2019. évi évadnyitó nagygyűlését. A tanácskozás a Lakitelek Népfőiskolán került megrendezésre, ahol egy jó hangulatú eszmecsere után tovább erősödött a Kárpát-medence minden szegletéből ideérkezett hagyományőrzők és tudományos szakemberek együttműködése.   A nagygyűlésen először Varga Zoltán a Magyar Turán Alapítvány alapítója mondott […]

Az V. Ősök Napja időpontja: 2019. VIII. 16-17-18.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2019-ben, augusztus 16-17-18-án rendezi meg a V. Ősök Napját. A Bugacon megrendezett ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja.  A legnagyobb történelemformáló őseink – akiknek […]

A MAGYARSÁG ÉS A KELET – az előadássorozat folytatódik a Délvidéken

A nagysikerű erdélyi – partiumi előadás után Bíró András Zsolt antropológus a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője „A magyarság és a Kelet” című előadássorozatát a Délvidéken folytatja. A Magyar Természettudományi Múzeum kutatója a tudományos-, ismeretterjesztő előadását a jövő hét csütörtökön Temerinben (a Magyar Turán Szövetség Téli Napfordulós ünnepségének városában) tartja meg. A tudományos- ismeretterjesztő […]