Turán Szakmai Napok Erdélyben – Homoródalmáson

November második hétvégéjén a Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület adott otthont, az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Turán Szakmai Napoknak. Az esemény célja, hogy a Magyar-Turán Szövetség égisze alatt működő hagyományőrző csapatok és szervezetek tagjai szorosabb együttműködést alakítsanak ki, valamint megosszák egymással az egyesületi működéssel, pályázati lehetőségekkel és edzésprogramjaikkal kapcsolatos tapasztalataikat. A Kárpát-medence szinte minden tájáról érkeztek […]

A Magyar-Turán Szövetség csapatai a dobrudzsai hagyományőrző fesztiválon vettek részt

2024. szeptember 27-29. között immár kilencedik alkalommal szervezték meg a türk-, és tatár népek dobrudzsai hagyományőrző fesztiválját a Kara Ulis Kurultait, a tengerparti Venus településen. Az idei rendezvényen az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Magyar Turán Alapítvány ismét népes csapattal képviselte hazánkat, a Turán Szövetség székelyföldi és felvidéki szervezetei hagyományőrző bemutatókon, versenyeken, felvonulásokon és tanácskozásokon […]

A Magyar Turán Szövetség tagegyesülete a Tolnai Turán HE a Szekszárdi Sportágválasztó Napon járt

A Magyar Turán Szövetség tagegyesülete a Tolnai Turán Hagyományőrző Sportegyesület kilátogatott a szeptember 26-án megrendezett Szekszárdi Sportágválasztó Napra. Alább tekinthetjük meg, rövid képes beszámolójukat az eseményről, amelynek sikerült a mai „Internetfüggő” fiatal korosztályt kirántania a médiák bűvköréből. Reméljük a közeljövőben egyre többen csatlakoznak valamelyik hagyományőrző csapatunkhoz.

A turáni népek kultúrájával és gasztronómiájával ismerkedtek Felvidéken

A Felföldi Dalia Iskola – Magyar-Turán Felvidék rendezésében, az elmúlt hétvégén a felvidéki Gömörpéterfalán a turáni népek kultúrájával, gasztronómiájával ismerkedhettek meg a Magyar Közösségi Házhoz érkezett látgatók. A Turán Ízei és Népi Sportok Napja tulajdonképpen a magyarországi Kurultajnak, a Magyar Törzsi Gyűlésnek a felvidéki hívogató rendezvényeként valósult meg. Alább olvashatjuk a Felvidék.ma cikkét. Második alkalommal […]

IV. Délvidéki Ősök Napja – Bajsán

A 2024. évi bugaci Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepe előtt (08. 09-11), a jelenleg Szerbiához tartozó bácskai térségen, Bajsán rendezzük meg a Délvidéki Ősök Napját, június 15-16-án. Fontosnak tartjuk, hogy az elszakított területeken élő magyar testvéreink is a legősibb hagyományainkra emlékezhessenek a saját szülőföldjükön. Kiemelten igaz ez a délvidéki magyarlakta területekre, amelyet az utóbbi […]

A 2023. évi Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk – Ópusztaszeren

A Magyar-Turán Szövetség 2023. december 21-én, csütörtökön tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban lesz megrendezve. Szép programok kíséretében délutántól közösen ünneplünk, majd együtt virrasztjuk át az év leghosszabb éjszakáját. A téli hidegben fűtött jurták várják az ünnepségen résztvevőket. Közeleg a téli napforduló ünnepe. Az ünnep, […]

Elkészült a Magyar Turán Szövetség 2024. évi programnaptára

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott, és Magyarország legtöbb hagyományőrző csapatát felölelő Turán Szövetség szervezésében 2024. évben is a megszokott, magas színvonalú hagyományőrző ünnepek és hagyományőrző sport versenyek várnak az érdeklődőkre. A most kiadott programnaptárban azok az országos és nemzetközi nagyobb rendezvények szerepelnek, amelyekben a Magyar Turán Szövetség nemcsak résztvevőként, hanem társszervezőként is képviseli […]

Turán szakmai nap Gömörpéterfalán

November utolsó hétvégéjén a Felvidéki Dalia Iskola adott otthont, az első alkalommal megrendezésre kerülő Turán Szakmai Napnak. Az esemény célja, hogy a Magyar-Turán Szövetség égisze alatt működő hagyományőrző csapatok és szervezetek tagjai szorosabb együttműködést alakítsanak ki, valamint megosszák egymással az egyesületi működéssel, pályázati lehetőségekkel és edzésprogramjaikkal kapcsolatos tapasztalataikat. A Kárpát-medence szinte minden tájáról érkeztek résztvevők […]

A Magyar Turán Szövetség tagegyesületei hagyományőrző bemutatót tartottak Üllésen

A Csongrád Köböre és Lovasharc Hagyományőrző Egyesület – Dél-alföldi Turán, Tolnai-Turán Hagyományőrző Köböre és Sportegyesület és a Szegedi Szittyák honfoglaláskori harci és viseletbemutatóval nyűgözte le Üllés település lakóit a Szent Mihály napi eseményen. Minden évben hatalmas érdeklődés övezi az Üllés településén megszervezett Szent Mihály napi rendezvényt, ez idén sem volt ez másképp. A Magyar-Turán Szövetség […]