VI. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – május 30. – elmarad!!!

Törölték a VI. Turán Viadal május végén, Albertirsán tervezett versenyeit. A közelmúltban megjelent lovakat érintő FKV fertőzéses eset kapcsán rendkívüli egyeztetést tartott a lovas szakmai vezetés és a versenyigazgatóság. Az egyeztetés nyomán az a döntés született, hogy a VI. Turán Viadalt töröljük. A Nomád Világjátékokon induló sportolók kiválasztása a korábbi versenyeredmények és az éves szakmai […]

V. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – szeptember 27-28.

Szeptember 27-28. között Albertirsán rendezi meg Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, az immár hagyományossá váló, immáron V. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadalát. Az idei verseny kiemelt jelentőségű hiszen egyben előválogató is, a 2026-ban Kirgizisztánban megrendezésre kerülő Nomád Világjátékokra (World Nomad Games). Az idei Ősök Napján jelentős sportdiplomácia […]

Magyar sportdiplomáciai siker az Ősök Napján

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által 2021-ben létrehozott 16 regionális alapszervezetből álló Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, amely immár Magyarország és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző sport szervezetévé erősödött, ismét a Nomád Világjátékok európai főpartnerévé vált. 2014-ben rendezték meg az első Nomád Világjátékokat Kirgizisztánban. A kirgiz szervezők a magyarországi Kurultáj mintájára létrehozták – a főleg […]

Lovas hagyományőrző testvéreink! – Felhívás a 2025. évi Ősök Napja ünnepre! + állat EÜ feltételek!

2025. augusztus 8-10-én, Bugacon ismét együtt emlékezünk dicső lovasnomád elődeinkre. Minden magyar lovas-hagyományőrzőt várunk szeretettel a Magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényén! Ünnepeljünk együtt a Kárpát-medencei magyar testvéreinkkel, hogy az összefogás tovább nőjön, nemzetünk tovább erősödjön!

Kurultaj 2024 – Hagyományőrző sportversenyek eredményei

Az idei Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen rendkívül látványos hagyományőrző sportversenyeket tekinthetett meg a közönség. Mára hagyománnyá vált lovas, vívó, és íjász versenyeken kívül megrendezésre került a Nemzeti Övbirkózó Bajnokság illetve az Eredeti Kassai Rendszerben megtartott „Turán bajnoka” nemzetközi lovasíjász verseny. Az eredmények alább olvashatók. KURULTAJ 2024 SPORTVERSENYEK EREDMÉNYEI   VÉRTES HARC 1. Füleki Norbert […]

Turán Bajnoka – nemzetközi lovasíjász verseny a Kurultajon – Eredeti Kassai Rendszerben

Az idei Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen, augusztus 11-én nemzetközi nevezésű lovasíjász versenyt szervezünk. A Turán Bajnoka – Eredeti Kassai Rendszerben (Original Kassai System) kerül megrendezésre. A nagy műgonddal kiépített versenypályán kiváló lovassíjászok mérhetik össze tudásukat. A versenyre még rövid határidőn belül lehet regisztrálni lovasíjász versenyzőknek, a jelentkezés részletei a cikk alján olvashatók.  A Kurultaj […]

Megelevenedett a múlt a IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadalán

A Kárpát-medence legügyesebb hagyományőrző harcosai 15 versenyszámban mérték össze képességeiket, gyorsaságukat a IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala nevet viselő hagyományőrző programsorozaton. Az előző évek rendezvényeinek nagy érdeklődése és sikere után idén egy jelentősen kibővített eseményt szervezett a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége az Albertirsa közelében fekvő Rezgő Fészek Lovastanyán.  Az […]

IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – április 20-21

Április 20-21. között Albertirsán rendezi meg Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, az immár hagyományossá váló IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadalát. A Rezgő Fészek Lovastanyán megrendezésre kerülő nagyszabású hagyományőrző sport viadal versenyszámaiban mérettethetik meg magukat a hagyományőrző sportolók. A hagyományőrző sport viadal nem csak a versenyek nézőinek jelenthet hatalmas […]

Lovas hagyományőrző testvéreink – Felhívás a 2023. évi Ősök Napja ünnepre!

2023. augusztus 04-06-án minden lovas-hagyományőrzőt várunk szeretettel a Magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényén! Ünnepeljünk együtt a Kárpát-medencei magyar testvéreinkkel az Ősök Napján, hogy az összefogás tovább nőjön, nemzetünk tovább erősödjön!  A Bugacon megrendezett ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei […]

Kurultaj 2022 – Hagyományőrző sportversenyek eredményei

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlések, illetve az Ősök Napja ünnepeink egyik fontos törekvése a hagyományőrző sportok felkarolása, azok bemutatása és színvonalas versenyek megrendezése. A 2022. évi Kurultajon rendkívül látványos hagyományőrző versenyeket tekinthetett meg a közönség. Mára hagyománnyá vált lovas, vívó, és íjász versenyeken kívül, a Nemzeti Övbirkózó Bajnokság egyben válogató is volt az idei […]