95 éve született meg a modern Törökország

Október 29-én tartják Törökország legnagyobb állami ünnepét. 1923-ban ezen a napon kiáltották ki a Török Köztársaságot. A jeles nap alkalmával visszatekintünk a korabeli Törökországra, ahol a trianoni Magyarországgal ellentétben a török nemzeti hadseregnek sikerült elérnie azt, hogy megváltoztassák a győztes nagyhatalmak által rájuk kényszeríttet békediktátumot. 1923-ban zárult le a török függetlenségi háború, melyet Mustafa Kemal, tiszteletbeli nevén Atatürk (azaz a Törökök […]

Köszönet a Kurultaj segítőinek – díszvacsora Bugacon

Idén augusztus 10-11-12-én került megrendezésre a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés a hun és türk tudatú népek legnagyobb seregszemléje, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Az esemény a 10 éves évfordulóhoz méltón, hatalmas sikerrel zárult. A rendkívüli hőség ellenére is közel kétszázezren látogattak el Bugacra és ünnepeltek velünk azon a hétvégén. Ez a siker nem kis részben […]

Magyarok a hun-türk világban – tabudöntő interjú Bíró András Zsolttal

Az Origo újságírója, Sengel Ferenc interjút készített Bíró András Zsolt antropológussal, aki a Magyar Turán Alapítvány elnöke, a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője. A cikkben olvashatunk a magyar nép eredetének kérdéséről, a valós hun-, türk rokonságunkról és az erről kialakult képről, illetve az ez ellen fellépő maradi törekvésekről. A turáni, rokon népeket összefogó Kurultájról és […]

Jubileumi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés, 2018 – fotók

Hatalmas érdeklődés kísérte a Bugacon megtartott 2018-as  jubileumi (10 éve Magyarországon rendezett)  Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést. Minden eddiginél nagyobb látogató és résztvevőszámmal valósult meg a Kurultaj, amely a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, egyben Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye is, valamint a hun és türk tudatú népek közös ünnepe. A szép ünnepünkről alább tekinthetnek meg egy […]

ECHO TV: Bíró András Zsolt a Nomád Világjátékokról

Az Echo TV Napi aktuális című műsora rövid riportfilmet tett közzé a Kirgizisztánban megrendezett III. Nomád Világjátékokról. A témában Tóth Kriszta műsorvezető kérdezte Bíró András Zsoltot a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezőjét, a Magyar Turán Szövetség kirgizisztáni hagyományőrző- és sport csapatának vezetőjét. A 8 perces műsorban meghallgathatjuk, hogy 12 érmet szerzett a magyar csapat, […]

Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására

Kirgizisztánban harmadszor rendezik meg Nomád Világjátékokat, mely a világ legnagyobb tradicionális sport viadala a magyarországi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés testvér rendezvénye. A tegnap esti ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Ma pedig a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának VI. ülésén vett részt. Magyarország készen áll a magyar-türk együttműködés új fejezetének megnyitására – jelentette ki […]

Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelét kapta meg Bíró András Zsolt a Kurultaj főszervezője

Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelét vehette át Bíró András Zsolt a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke Wintermantel Zsolttól Újpest polgármesterétől. A díjat az újpesti sportéleti tevékenységéért, illetve a magyar őstörténeti kutatómunkájáért és a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés megszervezésének elismeréseként kapta. Az augusztus végén megrendezésre kerülő Városnapok Újpest rendezvénysorozat során elismerésben részesültek azok a […]

Stratégiai megállapodás született a Kurultajon az őstörténeti kutatásokban való együttműködésről

Stratégiai megállapodást kötött a Kurultajt szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány a Közép-Ázsiai Türk Akadémiával, valamint a törökországi Adana városával és az Anatóliai Yörük Türkmén Szövetséggel, melyben az őstörténeti kutatások közös finanszírozására, illetve a kutatási eredmények egyeztetésére vonatkozóan fogalmaztak meg közös gondolatokat. A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés Turán Fórumán Darhan Kydyrali, a Nemzetközi Türk Akadémia Elnöke előadást […]

Méltón ünnepeltük meg a jubileumi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést

Hatalmas sikerrel zárult  a 10 éves jubileumi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés a bugaci pusztán. A 2008-óta Magyarországon rendezett Kurultaj a Kápát-medence legnagyobb magyar hagyományőrző ünnepévé és Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényévé vált. Ugyanakkor az ünnep a sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. […]