Nemzeti összefogás, Ősök Napja – a Karc FM interjúja

A Karc FM rádió Aroma műsorában interjú hangzott az idei Ősök Napjáról. A Turáni átok helyett, turáni összefogásról. Az összefogás erejéről, a hagyományőrzés a tudományos kutatások összekapcsolódása a nemzeti összefogás mentén – az Ősök Napján. Saliga Péter interjúja Bíró András Zsolttal a Magyar Turán Alapítvány elnökével. Az interjú a lejátszás első 8 és fél perce.

V. Ősök Napja – Felhívás a lovas hagyományőrző testvéreinkhez!

A magyar nemzeti kultúránk egyik legjellegzetesebb és talán az egyik legszebb része a lovas életmódra és hadviselésre vonatkozó hagyományrendszerünk. 2019. augusztus 16-18-án ötödik alkalommal ünnepeljük meg az Ősök Napját. A Bugacon megrendezett ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei […]

A 2019-es Ősök Napján fellép Kovács Nóri – Magyar Kultúráért díjas énekesnő

Kovács Nóri a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója, aki több mit tíz éve van a profi előadói pályán. Ezen időszak alatt több mint huszonöt lemezen közreműködött és kilenc szóló albuma jelent meg. A Magyar Kultúráért díjas művésznő augusztus 16-án ad koncertet az Ősök Napján.   Kovács Nóri – Magyar Kultúráért díjas […]

Ősök Napja – a Kárpát-medencei magyar összefogás legnagyobb ünnepe

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2019-ben, augusztus 16-18-án, Bugacon rendezi meg az V. Ősök Napját, ami nem egy fesztivál, hanem ünnep, mely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. A magyar […]

Dalok Napkelettől Napnyugatig- Petrás Mária az Ősök Napja színpadán

Az idén augusztus 16-18. között megrendezett Ősök Napja elsősorban a Kárpát-medencei magyarok ünnepe. Kifejezetten fontosnak tartjuk az ősi magyar népzenei hagyományok bemutatását, ezért az ünnepen elsősorban magyar népzenei és néptánc produkciókat hallgathat meg a kilátogató közönség. Szombaton délután Petrás Mária ad koncertet, aki a csángó-magyar népzene-kincsünk egyik legkiválóbb előadóművésze. A csángó nyelv a korai középkorig […]

Ősök Napja – Felhívás kézműveseknek!

Kedves Vásározók! A nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezőség úgy gondolta, hogy megpróbál minél több vásározónak lehetőséget biztosítani az ünnepen. Ezért, hogy a helyhiány (vagy a jelentkezési idő lejárása) miatt a vásárból kicsúszó, ám szép kézműves termékeket árusító vásározók is beférjenek, egy kisebb helybővítést történt. Most – korlátozott számban – még lehet jelentkezni az Ősök […]

I. Kárpát-medencei Nomád Viadal a Magyar-Turán Alapítvány támogatásával

Június végén Szank községben egy új emlékhelyet avattak fel, amely a kunok történelmét mutatja be. A Kiskun Emlékhely avatóünnepsége után került megrendezésre az I. Kárpát-medencei Nomád Viadal, amely egy lovas harci megmérettetés első versenye volt. A viadalt a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés és az Ősök Napja szervezője a Magyar – Turán Alapítvány is támogatta. […]

Nagyváradi Szent László Napok – a Magyar Turán Alapítvány programjai

Nagyváradon idén hetedik alkalommal rendezik meg a Szent László Napokat. Ebben az évben a Magyar – Turán Közhasznú Alapítvány kiemelten vesz részt a királyi napokon, amelynek programjait az értékőrzés és a hagyománytisztelet határozza meg. Az idén június 24–30. között zajló családbarát kulturális fesztiválon a Magyar–Turán Alapítvány – amely 10 éve rendezi Európa legnagyobb lovas hagyományőrző […]

Nyári napfordulót a délvidéki Aracson töltöttük

A magyarság az egyetlen nemzet, melynek a történelem során sikerült tartósan egy országban egyesíteni a Kárpát-medencét. Ez az ország – ha megtépázva is – több, mint 1100 év óta fennáll. Ez olyan dicső múlt, melyhez hasonlóval kevés európai nemzet dicsekedhet, és amelyre méltán lehet büszke minden magyar. A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott Turán […]