Magyar siker a 10. Fetih (Hódító) kupán!

Az idén tizedik alkalommal rendezték meg a világ egyik legrangosabb és legnagyobb szabású  íjászbajnokságát (május 28-29) Isztambulban az Okcular Vakfi (Íjász Alapítvány) szervezésében, a 10. Nemzetközi Hódító (íjász) Viadal –10.Uluslararası Fetih Kupası.   Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Bilal Erdogan az Etnosport Világszövetség elnöke (a török miniszterelnök fia). A versenyen 32 ország több mint 500 […]

Íjászversenyek a 2021-es Ősök Napján

A 2021. évi Ősök Napja ünnepünkön is megrendezzük az évek óta nagy népszerűségre szert tett hagyományos íjászversenyünket. Azonban idén újabb versenyszámmal bővül a bajnokság. Az idei esztendő újdonsága – a szombati harci íjászversenyünkön kívül – a vasárnap megrendezésre kerülő, maximum 50# erősségű íjjak használatával szervezett távlövő verseny.

Nagy sikerrel zárult a Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

A Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala nevet viselő hagyományőrző programsorozaton a Kárpát-medence legügyesebb harcosai 10 versenyszámban mérték össze képességeiket, gyorsaságukat. A tavalyi I. Turán Lovas Viadal után, idén egy jelentősen kibővített rendezvényt szervezett a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Hagyományőrző Sportok Szövetsége és az Íjász Útja Iskola Egyesület az Albertirsa közelében fekvő Rezgőfészek lovastanyán.  A hétvégi verseny […]

Az Ősök Útján – Kurultaj hívogató Felvidéken

Augusztus 7-8-án (péntek-szombat) a Felföldi Dalia Iskola hagyományőrző rendezvényt tart a felvidéki Gömörpéterfalán. A pénteki napon Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke a gömörpéterfalai kultúrházban tart fórumot.  A Magyar Turán Szövetség által létrehozott Kárpát-medencei hagyományőrző közösség egyik felvidéki oszlopos tagja a Felföldi Dalia Iskola. „Az Ősök Útján – Kurultaj hívogató Felvidéken” című […]

V. Ősök Napja – Íjászverseny eredmények

A 2019. évi Ősök Napján, Bugacon megrendezett hagyományőrző íjászverseny eredményeit alább közöljük. Az Ősök tiszteletének jegyében kiírt versenyünkön, nagy hangsúlyt kapott a harcos fizikai felkészültsége és az íjászatbeli jártassága egyaránt. A bajnoki cím elérésénél számított a gyorsaság, a pontosság és a taktika is. Harcos Helyezés / Név / Pontszám 1. Matus Ferenc 38 2. Ruda Győző […]

Magyar világrekordok az USA-ban a World Archery íjászversenyen

Még gondolatban az Ősök Napján állt Mónus József, majd ahogy a küzdőtérről lement szinte máris egy világversenyre indult, hogy győztesként emelhesse fel a Magyar Turán Szövetség piros-fehér-zöld zászlaját a dobogó legmagasabb fokán. A „Farkas” 918 méteres lövése miatt magyar zászló lobog egy évig az utahi sós sivatagban. Az Amerikai Egyesült Államokban rendezett távlövő World Archery […]

megjelent 2019. szeptember 7-én a Kurultáj rovatban

ÍJÁSZVERSENY az Ősök Napján – 2019.08.17

KEDVES MAGYAR TESTVÉREINK! Az V. Ősök Napja íjászversenyét az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan rendezzük 3D-s és egyéb célokkal. A versenyzési mód marad a régi. Mint a csatában vagy vadászaton ahol két szempont kapott nagy hangsúlyt. A harcos gyorsasága és íjászatbeli jártassága. A próba idén is kombináltan lesz értékelve, figyelembe véve a találati pontosságot és a versenyző gyorsaságát. […]

Nagyváradi Szent László Napok – a Magyar Turán Alapítvány programjai

Nagyváradon idén hetedik alkalommal rendezik meg a Szent László Napokat. Ebben az évben a Magyar – Turán Közhasznú Alapítvány kiemelten vesz részt a királyi napokon, amelynek programjait az értékőrzés és a hagyománytisztelet határozza meg. Az idén június 24–30. között zajló családbarát kulturális fesztiválon a Magyar–Turán Alapítvány – amely 10 éve rendezi Európa legnagyobb lovas hagyományőrző […]

Magyar éremeső a Nomád Olimpián! – Újabb aranyérmeket szerzett a Magyar Turán Szövetség csapata!

Kiváló eredményeket ért el eddig a magyar csapat a Kirgizisztánban megrendezett III. Nomád Világjátékokon. Az eddigi érmek mellé a tegnapi nap során újabb 3 magyar aranyérmet szerzett a Magyar Turán Szövetség csapata. A magyar csapat, szeptember 6. délutánjáig összesen 12 érmet szerzett: 4 arany, 4 ezüst és 4 bronz érmet! A kitűnően szereplő magyar csapat […]