A hunokról – az embertani leletek tükrében

  A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés egyik különlegessége az a hatalmas sátor – a világ legnagyobb, hagyományos elemekből álló, tradicionális módszerrel felépített jurtája –, amely az európai hun birodalom talán legjelentősebb vezéréről, Atilla nagyfejedelemről kapta nevét. Atilla sátra a Kurultáj ideje alatt egy a hun kort megidéző régészeti és embertani kiállításnak, valamint Kertai Zalán […]

Szikáncsi aranykincs – „Atilla kincse” a hunok adója

A legjelentősebb hunkori pénzleletet, a szikáncsi aranykincset bemutató kiállítás nyílik januárban a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban – jelentette be Nagy Imre igazgató csütörtökön a helyszínen.     A muzeológus elmondta, hogy az 1439 darabos érmeegyüttes első darabját fél évszázaddal ezelőtt, 1963 novemberében a hódmezővásárhelyi határban a Szikáncson élő Józó Erzsébet pulykaőrzés közben, botjával a földet turkálva találta meg. Az […]

Különleges hunkori kiállítás a II. Ősök napján

Különleges szabadtéri, óriás jurtákban megvalósított kiállítás lesz látható Bugacon a Magyar Természettudományi Múzeum, a Kiskun Múzeum és a Magyar Turán Alapítvány együttműködésével augusztus 10-, és 11-én. Az Ősök napja hagyományőrző rendezvény alkalmával két óriás jurtában az „Ősök sátraiban” kerül bemutatásra egy embertani és régészetei leletekből összeállított hun kiállítás, valamint a másik sátorban egy a török […]