Nyílt nevezésű Nemzeti Övbirkózó Bajnokság a 2025. évi Ősök Napján

A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűléseken, illetve az Ősök Napján mára hagyománnyá vált, hogy az ünnepeinken kiemelt szerepet kapnak a hagyományőrző sportok és viadalok. Az idei Ősök Napján, augusztus 9-10-én rendezzük meg a 2025. évi magyarországi Nemzeti Övbirkózó Bajnokságot. Mindenkit vár szeretettel a versenyek szervezője, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége.   A lovasnomád kultúrákban […]

Hagyományőrző sportversenyek az Ősök Napján

Az Ősök Napja nem csupán ünnep, hanem hagyományaink eleven megélése. A rendezvény során megrendezésre kerülő versenyek célja, hogy őseink örökségét méltó módon elevenítsük fel, és lehetőséget adjunk a tudás, az ügyesség és az erő összemérésére. A megmérettetések minden résztvevő számára nyitottak, akik tisztelettel és elhivatottsággal viseltetnek a magyar, és rokon népek hagyományai iránt. Az alábbi […]

Sikeresen szerepelt – az első 10 között végzett – a magyar válogatott az V. Nomád Világjátékokon!

Kazakisztán fővárosában rendezték meg a Világ legnagyobb hagyományőrző sport viadalát, szeptember 7- 13. között, ahol 22 hagyományőrző (nomád) sportban 89 ország 2750 sportolója vett részt. A magyar versenyzők 8 érmet szereztek és ezzel az összesített éremtáblázat 7. helyén végzett Magyarország. Ezzel a több száz versenyzőt indító közép-ázsiai országokat követve egy nagyon előkelő helyet sikerült szereznie […]

Kiválóan szerepel a magyar csapat a kazakisztáni Nomád Világjátékokon!

2024. szeptember 8-13. között zajlik a World Nomad Games a világ legjelentősebb nomád-sportversenye. Az 5. Nomád Világjátékokat idén Kazakisztán fővárosában, Asztanában rendezik meg. A World Nomad Gamesnek magyarországi főpartnere a Magyar Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége. Asztanába 47 fős magyar válogatott utazott ki, amelyet az előversenyek során a Magyar Köböre […]

Kurultaj 2024 – Hagyományőrző sportversenyek eredményei

Az idei Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen rendkívül látványos hagyományőrző sportversenyeket tekinthetett meg a közönség. Mára hagyománnyá vált lovas, vívó, és íjász versenyeken kívül megrendezésre került a Nemzeti Övbirkózó Bajnokság illetve az Eredeti Kassai Rendszerben megtartott „Turán bajnoka” nemzetközi lovasíjász verseny. Az eredmények alább olvashatók. KURULTAJ 2024 SPORTVERSENYEK EREDMÉNYEI   VÉRTES HARC 1. Füleki Norbert […]

Nyílt nevezésű Nemzeti Övbirkózó Bajnokság a 2024. évi Kurultajon

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűléseken, illetve az Ősök Napján mára hagyománnyá vált, hogy az ünnepeinken kiemelt szerepet kapnak a hagyományőrző sportok és viadalok. Az idei Kurultajon, augusztus 10–11-én rendezzük meg a 2024. évi magyarországi Nemzeti Övbirkózó Bajnokságot.   A bajnokság előtt a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének sportolói tartanak bemutatót, majd szabályismertetőt. A bajnokságra a sport@magyar-turan.hu címen […]

Sikeresen regisztrált a magyar hagyományőrző sportválogatott az idei Nomád Világjátékokra!

Sikeresen regisztrált az idei Nomád Világjátékokra (World Nomad Games) a magyar válogatott. 2024-ben Asztanában, Kazakisztánban rendezik meg az 5. „Nomád Olimpiát” szeptember 7-14. között. A World Nomad Games a világ legnagyobb tradicionális sport viadala. A nagyszabású sportrendezvényen hazánk először 2016-ban vett részt. A 2024-es évtől, hivatalosan is a Magyar Turán Alapítvány által létrehozott, Magyar-Köböre és […]

Íjászversenyek a 2024. évi Kurultajon

A 2024. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen (VIII. 9-11.) három nagyszabású íjászversenyt rendezünk. Idén a szombati napon tradicionális céllövő verseny, illetve távlövő íjászverseny kerül megrendezésre, míg vasárnap cél-távlövésben mérhetik össze tudásukat a versenyzők. Alább olvasható  a versenyek ismertetője, a versenykiírások és szabályzatok. TURÁN – ÍJÁSZ CÉLLÖVŐ VERSENY- 08.10. Szombat 10 óra – Versenykiírás A […]

VII. Ősök Napja – Íjászverseny beszámoló és eredmények

A 2023. évi Ősök Napján, Bugacon megrendezett hagyományőrző íjászversenyek eredményeit alább közöljük. A rendezvényt végigkísérő szeles, esős időjárási körülmények csak segítették azon törekvésünket, hogy kihívásokkal teli, izgalmas pályán versenyezhessenek a résztvevők, ezúton is gratulálunk azoknak, akik végigküzdötték a versenyszámokat.   Számos új kategóriát nyitottunk, mely lehetővé tette a szaruíjak, a papír tollazású vesszők, illetve a […]