Nyílt nevezésű Övbirkózó Nemzeti Bajnokság a 2021-es Ősök Napján

A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűléseken, illetve az Ősök Napján mára hagyománnyá vált, hogy az ünnepeinken kiemelt szerepet kapnak a hagyományőrző sportok és viadalok. Az idei Ősök Napján, augusztus 14–15-én rendezzük meg a 2021. évi magyarországi Nemzeti Övbirkózó Bajnokságot. A bajnokság előtt a Magyar-Turán Alapítvány sportolói tartanak bemutatót, majd szabályismertetőt. A versenyre több szövetséges csapatot is […]

Íjászversenyek a 2021-es Ősök Napján

A 2021. évi Ősök Napja ünnepünkön is megrendezzük az évek óta nagy népszerűségre szert tett hagyományos íjászversenyünket. Azonban idén újabb versenyszámmal bővül a bajnokság. Az idei esztendő újdonsága – a szombati harci íjászversenyünkön kívül – a vasárnap megrendezésre kerülő, maximum 50# erősségű íjjak használatával szervezett távlövő verseny.

Nagy sikerrel zárult a Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

A Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala nevet viselő hagyományőrző programsorozaton a Kárpát-medence legügyesebb harcosai 10 versenyszámban mérték össze képességeiket, gyorsaságukat. A tavalyi I. Turán Lovas Viadal után, idén egy jelentősen kibővített rendezvényt szervezett a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Hagyományőrző Sportok Szövetsége és az Íjász Útja Iskola Egyesület az Albertirsa közelében fekvő Rezgőfészek lovastanyán.  A hétvégi verseny […]

2021. évi Ősök Napja – kézműves vásár – tájékoztató

Az Ősök Napja tisztelgés nemzetünk legrégebbi ősei előtt. Egy ünnep, melyhez minden magyar tehetsége szerint járul hozzá. A Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják az érdeklődők. A következő felhívás az idei Ősök Napja ünnepen a kézműves vásárban kiállítani és árusítani szándékozóknak szól.

Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

Minden idők legnagyobb szabású, hazai hagyományőrző sportviadalát (2 napos verseny sorozat) rendezi meg a Kurultajt is szervező, Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, Albertirsán, június 26-27–én. A hagyományőrző sportolók tíz (egyéni és csapat) versenyszámban mérhetik össze tudásukat. Látványos lovas és gyalogos versenyszámok is lesznek, amelyek némelyikében különleges korabeli, főleg nomád fegyverek (szablya, lándzsa, visszacsapó íj, […]

A székely szabadság napja

Az SZNT 2012-ben nyilvánította a székely szabadság napjává március tizedikét. Ezen a napon, 1854-ben végezték ki a két évvel korábbi Habsburg-ellenes székely szervezkedés vezetőit, Török Jánost, Gálfi Mihályt és Horváth Károlyt. A vértanúk marosvásárhelyi emlékoszlopánál évről évre megemlékezést szerveztek, mely 2013-tól autonómiát követelő felvonulással zárult. A Székely Szabadság Napja A Székely Szabadság Napja a Március 10. a Makk József tüzérezredes által […]

A Felföldi Dalia Iskola új központja nyílik meg a Felvidéken

A Felföldi Dalia Iskola, amely a Magyar Turán Alapítvány által létrehívott Kárpát-medencei magyar hagyományőrzőket összefogó közösség – a Magyar Turán Szövetség – oszlopos tagja, most új központot hoz létre Felvidéken, Gömörpéterfalán. A Felföldi Dalia Iskola ebben a felújított Magyar Közösségi Házban folytatja a nemzeti hagyományainkat őrző munkáját, alább olvashatjuk el vezetőjének, Kopecsni Gábornak a levelét […]

Kurultaj – nagyfilm a Magyar Törzsi Gyűlésről

Az augusztus végén az M5 TV-csatornán levetített Kurultaj nagyfilmet megosztottuk a közösségi csatornánkon. A Magyar-Turán Alapítvány és az Unlimited Pictures által készített háromnegyed órás dokumentum film a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés első tíz évét öleli fel. Bemutatja a rokon népeink között lefolytatott genetikai és antropológiai kutatásokat, beszél a magyar nép rokonságáról, történeti összefüggésekről. Majd […]

Turáni Hagyományéltető Családi- és Sportnap Ceglédbercelen

Szeptember 19-én, szombaton a Turáni Hagyományéltető Egyesület “Turáni Hagyományéltető Családi- és Sportnap”-ot rendez Ceglédbercelen. A Turáni Hagyományéltető Egyesület aktív résztvevője a Magyar Turán Szövetség által életre hívott hagyományőrző közösségnek. Érdemes ellátogatni a rendezvényre, amely az egész család számára élményekben gazdag kikapcsolódásnak ígérkezik.