6. Összefogás Nap – Csemőn

Július 15-én rendezik meg az 6. Összefogás Napját. A rendezvényt a Csemői – Hagyományőrző Egyesület szervezi, amely aktív résztvevője a Magyar-Turán Alapítvány által életre hívott hagyományőrző közösségnek. Aki járt már a korábbi Összefogás Napi rendezvényeken, az tudja, hogy érdemes ellátogatni a  színes programokra. A szombati nap az egész család számára élményekben gazdag kikapcsolódásnak ígérkezik.

Nagy sikerű bemutatót tartott a Magyar-Turán Alapítvány lovascsapata Asztanában a 2017-es EXPO-n

A Magyar-Turán Alapítvány a Kurultaj 10 éves évfordulója tiszteletére rendezett kazakisztáni programsorozatának első állomásaként bemutatót tartott Asztanában. A kazak főváros rendezi meg idén a világkiállítást. Az EXPO 2017 alkalmából felépített Ethno Aul (Etnofalu) szomszédságában lévő Kazanat Lovasközpontban (Hippodrom) tartott magyar lovasíjász és gyalogos harci bemutatót a sajtó és a közönség nagy érdeklődése övezte. A magyar […]

A Magyar Turán Alapítvány csapata az Asztanai Világkiállításon

Sikeres bemutatót tartott a Magyar Turán Alapítvány lovascsapata Asztanában a 2017-es EXPO-n. A kazak fővárosban megrendezett ünnepségen a helyi médiák megtisztelő figyelemmel tudósítottak a magyar szereplésről. A cikkünkben két rövid kis videót tettünk fel, melyek végén Bíró András Zsolt nyilatkozik. A Kazinform és a Habar 24 videói orosz és kazak nyelvűek. A Magyar Turán csapatára […]

A Magyar Turán Alapítvány a kazakisztáni ünnepeken

2017. június 14-én  kezdődik meg a Magyar Turán Alapítvány ünnepségsorozata Kazakisztánban. Az elkövetkezendő két hét kiemelt fontosságú a kazak – magyar kulturális kapcsolatokban, hiszen több közös hagyományőrző ünnepünk is lesz. 2017. június 14-én az Asztanai Világkiállításon (2017. évi EXPO) a Magyar Turán lovascsapata fog harci bemutatót tartani. Majd néhány nap múlva a torgáji madjar törzsi […]

Ősök Földjén

Az első modernkori, magyar részvétellel megtartott Kurultaj – 10 éve – 2007-ben került megrendezésre Kazakisztánban, Saga településen. Ezen az ünnepségen a kazakisztáni Madjar törzs ünnepelte meg a máig meglévő törzsi létét és rokonságát a magyar néppel. A rokonságot Bíró András Zsolt antropológus 2006-os genetikai expedíciója és a magyar antropológus valamint tudományos munkatársai (BIOSZI genetikusai) által […]

Rakamaz – Turul ünnep

Május 20-án Turul ünnepet tartanak Rakamazon. A település a fennállásának 950 éves évfordulóját ünnepli. A „Rakamazi Turul” korongábrázolása, illetve a rakamazi tarsolylemez őseink egyik leghíresebb hagyatéka. Az ünnep megrendezésében a Magyar-Turán Alapítvány is közreműködik.

Türk – magyar kulturális fesztivál, Tavaszünnep a Várkertben

Április első hétvégéjén a türk hagyományokra és a közép-ázsiai régióra fókuszáló kulturális fesztivált rendeznek a budapesti Várkert Bazárban. A Pont Fesztivál kétnapos rendezvény, amely zenei programokkal és látványosságokkal mutatja be a világ kultúráinak válogatott kincseit és az ehhez kapcsolódó keleti pusztákba visszanyúló magyar kultúránkat. A Pont Fesztivál a kiemelt magyar büszkeségek, mint a Kodály-módszer és […]

1848. Március 15. – Magyarok, a szabadság népe

Ma emlékezzünk büszkén az 1848. márciusi forradalom győzelmére. Kiemelkedő jelentőségű a magyar forradalom, hiszen az 1848-as európai forradalmak közül egyedül ez aratott vér-nélküli győzelmet, a követeléseit – a pesti forradalmi események hatására – előbb az országgyűlés, majd az uralkodó is elfogadta. Ezzel tulajdonképpen a március idusától egy békés átmenet vette (volna) kezdetét. Külön dicsősége az öntudatra ébredt […]

Szervátiusz Jenő-díjat kapott Bíró András Zsolt

Ünnepélyes keretek között adták át tegnap, a Budai Várban, a Magyarság Házában a 2016. évi Szervátiusz Jenő-díjat Bíró András Zsolt antropológusnak – a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés főszervezőjének. Az idei évben a rangos elismerést a Magyar – Turán Alapítvány elnökén kívül még négy, a nemzeti kultúra elkötelezett képviselőjének ítélték oda. A Szervátiusz Alapítványt Szervátiusz Tibor […]