Csíksomlyói búcsú és Babba Mária a Napba öltözött Boldogasszony

Csíksomlyó különleges jelkép a magyarság szemében, a jelenleg Romániához tartozó székelyföldi településen a zarándokok nemcsak hitük mellett állnak ki, hanem minden évben kifejezik ragaszkodásukat nemzetükhöz és anyanyelvükhöz is. A csíksomlyói búcsú legendáriuma jelentős részben a – székely elnevezés szerint – „Babba Mária a Napba öltözött Boldogasszony” kegyszoborhoz kötődik.

A székely szabadság napja

Az SZNT 2012-ben nyilvánította a székely szabadság napjává március tizedikét. Ezen a napon, 1854-ben végezték ki a két évvel korábbi Habsburg-ellenes székely szervezkedés vezetőit, Török Jánost, Gálfi Mihályt és Horváth Károlyt. A vértanúk marosvásárhelyi emlékoszlopánál évről évre megemlékezést szerveztek, mely 2013-tól autonómiát követelő felvonulással zárult. A Székely Szabadság Napjának története – dióhéjban A Székely Szabadság Napja Március 10. a […]

Több ezren ünnepeltek az Erdélyi Ősök Napján

A Turul Közösség Hagyományőrző Egyesület és a Magyar–Turán Szövetség közös szervezésében valósult meg a második Erdélyi Ősök Napja hagyományőrző ünnep az erdővidéki Bölön településen (Kovászna–megye, Erdély) július 7-8-9-én. Az erdélyi és Kárpát-medencei hagyományőrző csapatok együtt emlékeztek meg és tisztelegtek a nagy közös, történelemformáló magyar ősökről, Atilla nagyfejedelem és Árpád vezér dicső emléke előtt. Idén a […]

Erdélyi Ősök Napja, Bölönben – 2023 július 07-09.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Ősök Napja hagyományőrző ünnep 2011-óta állít emléket a magyarság legnagyobb, történelemformáló őseinek. Ezen a nagy közös ünnepünkön emlékezhet meg méltósággal a magyarság saját dicső történelmének legfényesebb fejezeteiről, a Hun Birodalom európai fennállásáról, a honfoglalásról, a pozsonyi csatáról. Az anyaországi példát követve elhatároztuk, hogy több évtizedes letargia, és szétszakítottság […]

Őstörténeti előadásaink Partiumban, Erdélyben

Tudományos, ismeretterjesztő előadást tart a jövő héten Bíró András Zsolt antropológus kutató (Magyar Természettudományi Múzeum), a Kurultáj- Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője, a Magyar Turán Alapítvány elnöke Partiumban – Nagyszalontán, majd Erdélyben – Sepsiszentgyörgyön.

Nagy érdeklődésre tartott számot az I. Erdélyi Ősök Napja

A Magyar-Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület és a Magyar–Turán Szövetség közös szervezésében valósult meg az első Erdélyi Ősök Napja hagyományőrző ünnep az erdővidéki Bölön településen (Kovászna–megye, Erdély) július 9-10-én. Az erdélyi és Kárpát-medencei hagyományőrző csapatok együtt emlékeztek meg és tisztelegtek a nagy közös, történelemformáló magyar ősökről, Atilla nagyfejedelem és Árpád vezér dicső emléke előtt. Idén a […]

Magyar őstörténeti előadásaink Erdélyben – Székelyföldön

Bíró András Zsolt antropológus – a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, a Kurultaj – Magyar Tőrzsi Gyűlés főszervezője tudományos ismeretterjesztő előadást tart Erdélyben, a székelyföldi Szentegyházán és Bölönben. „Az ősi magyarság kialakulása, vándorlása és kultúrája” című előadások tematikája érinteni fogja a Erdély népességtörténetét és a székelység eredetének kérdésköréhez is ad érdekes információkat. A két székelyföldi előadás […]

Íjászversenyek az Erdélyi Ősök Napján

Július 9-10-én megrendezésre kerül a Magyar-Turán-Székelyföld Hagyományőrző Egyesület és a Magyar–Turán Szövetség közös szervezésében az első Erdélyi Ősök Napja hagyományőrző ünnep, az erdővidéki Bölön településen (Kovászna–megye, Erdély). Az Erdélyi Ősök Napján – a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést szervező szövetség – íjászversenyeket is rendez július 9-én, szombaton. Alább olvashatjuk a versenyek ismertetőjét. Az Első Erdélyi […]

Erdélyi Ősök Napja – Bölönben

A Magyar-Turán-Székelyföld Hagyományőrző Egyesület és a Magyar–Turán Szövetség közös szervezésében valósul meg az első Erdélyi Ősök Napja hagyományőrző ünnep az erdővidéki Bölön településen (Kovászna–megye, Erdély) július 9-10-én. Az erdélyi és Kárpát-medencei hagyományőrző csapatok együtt emlékeznek meg a nagy közös, történelemformáló magyar ősökről, tisztelegnek Atilla nagyfejedelem és Árpád vezér dicső emléke előtt. A székelyföldi Bölön település […]