II. Ősök Napja – képek

Ízelítőül feleszünk néhány képet az augusztus 9-11. között megtartott II. Ősök Napja ünnepről. A gyönyörű megemlékezésről csak néhány emlékképet válogattunk össze. A képek rákattintással nagyíthatók. Akit még több fénykép érdekel, az ellátogathat a Facebook közösségi oldalunkra, ahol több galériát is közzéteszünk.  https://www.facebook.com/kurultaj.      

Különleges hunkori kiállítás a II. Ősök napján

Különleges szabadtéri, óriás jurtákban megvalósított kiállítás lesz látható Bugacon a Magyar Természettudományi Múzeum, a Kiskun Múzeum és a Magyar Turán Alapítvány együttműködésével augusztus 10-, és 11-én. Az Ősök napja hagyományőrző rendezvény alkalmával két óriás jurtában az „Ősök sátraiban” kerül bemutatásra egy embertani és régészetei leletekből összeállított hun kiállítás, valamint a másik sátorban egy a török […]

RÉSZLETES PROGRAM

Az alábbiakban közöljük a Bugacon megrendezésre kerülő II. Ősök Napja ünnep részletes programját. Minden kedves kilátogató vendégünknek lelket feltöltő ünneplést és jó szórakozást kívánunk a három napra! PÉNTEK JURTATÁBOR 16.00 Ősök sátrai megnyitó Hun kiállítási jurta és a végvári harcok és hősök emlékére berendezett sátrak Végvári idők emléke- régészeti, történeti, antropológiai kiállítások A kiállítások a […]

II. ŐSÖK NAPJA – HÁZIREND

  Ismertetésre kerül a II. Ősök Napja házirendje. Kérjük a résztvevőket és a látogatókat olvassák el figyelmesen az ünnep rendtartását. Az Ősök Napja tiszteletadás Őseink emléke előtt. Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy az ünnepen méltóságteljes viselkedéssel tiszteljük meg Őseink emlékét, egymást és azokat az embereket, akik a hagyományainkat napi munkájukkal őrzik. Kifejezett törekvésünk a gyönyörű pusztai […]

Közvetlen buszjáratok a II. Ősök Napjára

  Sokan jelezték az ünnep rendezőségének, hogy nehezen tudnak lejutni Budapestről Bugacra az Ősök Napjára. Erre a problémára megoldást keresve, szeretnénk figyelmükbe ajánlani egy plusz lehetőséget a leutazásra. A Hon Tours Utazási Iroda kedvezményes áron közvetlen buszjáratokat indít Budapestről Bugacra, a II. Ősök Napja helyszínére. Az alábbiakban közöljük az utazási iroda ajánlatát.   Augusztus 10-én indul […]

Atalar Günü

Avrupa’nın en büyük gelenek yaşatıcı kutlaması Kurultay-Macar Soylar Toplantısı’nın başorganizatörü Macar Turan Birliği, 2013 yazında II. Atalar Günü’nü düzenlemektedir. Macar gelenek yaşatıcılarının ve Hun-Türk milletlerinin en büyük buluşması olan Kurultay, iki yılda bir çift sayıyla sonlanan yıllarda Bugac’da (Budapeşte’den150 kmgüney doğuda) düzenlenmektedir. Dolayısıyla en yakın Kurultay 2014 yılında olacaktır. Tek sayıyla sonlanan yıllarda ise Macar-Turan […]

Táborozás a II. Ősök Napján

Az alábbi leírásban ismertetjük a táborozás rendjét a II. Ősök Napján. A tájékoztatóban külön kitérünk a hagyományőrző jurtatábor felépítésére és a látogatók sátorozási (kemping) lehetőségeire is. A jurtafaluban korhű hangulattal tisztelgünk Őseink emléke előtt. Jurtával érkezők a jurtatáborban akkor állíthatják fel jurtáikat, ha elfogadják annak szabályait.   Hagyományőrzők, barátaink! Bugac pusztán szeretnénk az idei Ősök […]

Meghívó hagyományőrző testvéreinknek!

Kedves Magyar Hagyományőrző Testvérünk! Tudom, hogy téged is ugyanaz a szellem érintett meg. Ennek a szellemnek a leheletét már az őseink is érezték a végtelen füves pusztákon. Ez a határtalan erő a szabadság szelleme. A SZABADSÁG érzése hajtott, s emelt fel minket magyarokat évszázadokon át. Ezért dacoltak a harcos elődeink még a kilátástalan túlerővel szemben […]

A Világ legnagyobb közös táltos-dobolása a II. Ősök Napján

Hajdanában a harcos – lovas kultúrájú nemzetünk hosszú útra indult a Turáni-alföld pusztájából nyugat felé. Őseink szép és harcos útján mindig voltak vezetők, akik összefogták a magyarok és a csatlakozott rokonnépek törzseit. Az évszázadokat átívelő vándorlásban a nagy vezérek mellett a táltosaink mutattak utat. A táltos-dobos szertartások mutatták meg a jövőt, a kiutat a sokszor […]

Duna Tv: Határtalanul magyar – Kurultáj

Egy nagyon szép dokumentumfilmet nézhetünk meg a 2012-es Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlésről. A filmet a Duna Televízióban adták le a Határtalanul magyar című műsorban, és a MTVA megbízásából a TISZApART Média Kft készítette. A film megtekinthető a Duna Tv archívumában, a Határtalanul magyar magazin 2012. 09. 16. adásában. A kisfilm 25 perces és átfogó képet […]