Magyar diadal a Kassai Lovasíjász Világkupán

Az újkori lovasíjászat történetének legkiemelkedőbb versenyére került sor Magyarországon a Kassai-völgyben 2014. július 4-5-én. Kassai Lajos a 80-as évek végén rakta le a lovasíjász sportág alapjait és 1994-ben rendezte meg az első versenyt. Az elmúlt 20 év tapasztalatai adták meg azt a stabil szakmai hátteret, ami lehetővé tette a rangos esemény megrendezését.  A megmérettetésen 22 […]

megjelent 2014. július 21-én a Kurultáj rovatban

Részvételi feltételek, bejelentkezés a lovasoknak

A leírásban elolvashatók a lovas-hagyományőrzők számára készített ajánlások, és a jelentkezés feltételei a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésre. A cikk alján megtalálható a bejelentkezés menete. Kérjük, hogy a lóval érkező hagyományőrzők, mielőbb regisztráljanak, hogy a szálláshelyekről és ellátásról időben gondoskodni tudjunk!

Kurultaj – Interjú a Kossuth Rádióban

Július 16-án a Kossuth Rádió 180 perc műsora egy hírblokkot sugárzott a Kurultajról. Az interjúban az augusztus 8-10. között megrendezett Magyar Törzsi Gyűlés ünnepéről, a Kurultaj hátteréről, a rokon népekről hallhatunk egy rövid ismertetőt a rendezvény főszervezőjétől.

Kurultaj – sátorozás, programok az ünnep előtt és után

A 2014. augusztus 8-10. között megrendezésre kerülő Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés sátortábora péntek reggeltől fogadja a vendégeket. Aki már a reggeli órákban érkezik és a közös ünneplés megkezdése előtt vagy éppen a három napos Magyar Törzsi Gyűlés után, meg szeretné nézni a Kurultájnak otthont adó Bugac és környékének szépségeit, annak egy kis ajánlót állítottunk össze.

4. Összefogás Nap – Csemőn

Július 11-12-én rendezik meg a 4. Összefogás Napját. A rendezvényt a Csemői – Hagyományőrző Egyesület szervezi, amely aktív résztvevője a Magyar Turán Szövetség által életre hívott hagyományőrző közösségnek.

Felhívás lovas hagyományőrzőknek!

Kérjük, hogy a lóval érkező hagyományőrzők, mielőbb regisztráljanak, hogy a szálláshelyekről és ellátásról időben gondoskodni tudjunk! A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen a lovasoknak, lóval érkezőknek, kiemelten fontos a regisztráció.

Bugac, a türk-hun világ központja – Magyar Hírlap

A Magyar Hírlap újságírója, G. Juhász Judit interjút készített Bíró András Zsolt antropológussal, aki a Magyar Turán Alapítvány elnöke, a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepének főszervezője.  A cikkben olvashatunk a keleti rokon népeket összefogó Kurultájról és a kárpát-medencei nemzeti összetartozásról. Ízelítőt kaphatunk a 2014-es bugaci ünnep hangulatából, újdonságaiból. Megtudhatjuk, hogy a Kurultaj szervezői fontosnak tartják […]

Nagyszabású kulturális rendezvénysorozat a Felvidéken

A  június 30 – július 6. között megrendezésre kerül a XVII. Jászói Nyári Szabadegyetem, amely a Felvidék egyik legnagyobb nyári művelődési tábora. A Magyar Turán Alapítvány partnerségi megállapodást kötött a Csemadokkal – a rendezvény főszervezőjével – így a szabadegyetem kiemelt támogatója lett a Kurultájt szervező alapítvány. Majd augusztusban a Csemadok (a Felvidék legnagyobb taglétszámú kulturális […]