Avar kori lovas harcos – Zalaapátiban

A tavaly előkerült avar kori leletanyagból rendeznek kiállítást Zalaapátiban. Keszthely környékén egyre több napvilágra kerülő avar lelet azt bizonyítja, hogy a terület jelentős avar központ volt a VI-IX. század között. Az avar irányítás megszűnésével Zalavár környékét a keleti-frankoknak hűbéres Pribina központjaként tartják számon. A korabeli Közép-Európa legerősebb állama – az Avar Kaganátusnak –  a IX. […]

Lemondott Nurszultan Nazarbajev Kazakisztán elnöke

Ma, március 19-én, a kazakisztáni központi televíziós csatornákon Nurszultan Nazarbajev Kazaksztán elnöke bejelentette, hogy lemond államfői tisztségéről. Harminc éve vezette államfőként az országot Nurszultan Abisuly Nazarbajev, megköszönte a kazak népnek, hogy megbízták és a szavazataikkal támogatták őt. „Meghajolok népem előtt, akik támogattak engem. Most biztosítanunk kell, hogy a fiatalok hatalomra jussanak”. A világ 9, legnagyobb […]

Bíró András Zsolt előadása a magyar őstörténetről Budapesten

Előadást tart Bíró András Zsolt antropológus kutató (Magyar Természettudományi Múzeum) a Kurultáj- Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője Budapesten. Az elmúlt évben szerte a Kárpát-medencében, kiváltképpen az elcsatolt országrészekben tucatnyinál több őstörténeti tudományos-, ismeretterjesztő előadás tartott Bíró András Zsolt, viszont számtalan jelzés érkezett a fővárosiaktól, hogy Budapesten is szeretnék ismét meghallgatni az antropológus kutatót. A következő héten, […]

Székely Szabadság Napja – A Székely Nemzeti Tanács pert nyert a brüsszeli Európai Bizottság ellen!

Székelyföld területi autonómiáját és az úgynevezett terrorper nyomán Romániában bebörtönzött székelyek szabadon bocsátását követelte vasárnap Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából tartott demonstráció több ezer résztvevője. A tüntetés kiáltványát a demonstrációt meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs olvasta fel az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékműve körül összesereglett tömeg előtt, szavait a tüntetők többször is az „autonómiát” rigmust skandálva szakították félbe. […]

megjelent 2019. március 11-én a Kurultáj rovatban

Kirgizisztán – a nomádok hegyei és magyar felfedezői – Bíró András Zsolt előadása

2019. március 13-án szerdán, Bíró András Zsolt antropológus tudományos, ismeretterjesztő előadást tart a Magyar Földrajzi Társaság – Expedíciós Szakosztályának szervezésében. Az előadás címe: Kirgizisztán a nomádok hegyei és magyar felfedezői. Bíró András Zsolt humánbiológus, antropológus (a Kurultaj főszervezője) vetített – képes előadást tart Kirgizisztánról. A Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa az elmúlt évtizedben számtalanszor járt Kirgizisztánban, […]

Székely Szabadság Napja – Tüntetés a székely autonómiáért

2019. 03. 10-én a Székely Szabadság Napján, tüntetést szerveznek Marosvásárhelyen, Székelyföld autonómiájáért. A Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak a felhívása a vasárnapi tüntetésre: Március tizedikén, 16 órakor gyűljünk össze a marosvásárhelyi Postaréten, és onnan vonuljunk, a hagyománynak megfelelően a város főterére, a kormányhivatal elé. Legyünk erősek, bátrak és következetesek, és üzenjük meg az egész […]

A Magyar Turán Szövetség évadnyitó nagygyűlést tartott Lakiteleken

A hétvégén tartotta a Magyar Turán Közhasznú Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség a 2019. évi évadnyitó nagygyűlését. A tanácskozás a Lakitelek Népfőiskolán került megrendezésre, ahol egy jó hangulatú eszmecsere után tovább erősödött a Kárpát-medence minden szegletéből ideérkezett hagyományőrzők és tudományos szakemberek együttműködése.   A nagygyűlésen először Varga Zoltán a Magyar Turán Alapítvány alapítója mondott […]

Az V. Ősök Napja időpontja: 2019. VIII. 16-17-18.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2019-ben, augusztus 16-17-18-án rendezi meg a V. Ősök Napját. A Bugacon megrendezett ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja.  A legnagyobb történelemformáló őseink – akiknek […]

Bíró András Zsolt előadása Ceglédbercelen – A hunokról, és szerepükről a magyar őstörténetben

Az előadás az utóbbi évek antropológiai és genetikai kutatásainak, valamint a keleti források adatainak tükrében mutatja be a hunok és a magyarság őstörténetének kapcsolatát. Rendkívül érdekes tudományos témakör a hunok továbbélésének kérdése az európai hun birodalom felbomlása után, valamint a hunok és az ősi magyarság kapcsolata.

Sportdiplomáciai díjjal tüntették ki a Kurultaj főszervezőjét Bíró András Zsoltot

A „Sportkapcsolatok fejlesztéséért” címmel tartott díjátadó ünnepséget a Nemzeti Versenysport Szövetség január 23-án a New York Palotában. A Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, Dr. Mészáros János és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Dr. Kamuti Jenő meghívására 40, hazánkban akkreditált diplomáciai képviselet sportdiplomáciával foglalkozó képviselője és a hazai sportélet neves szereplői töltötték meg a New York […]