Az Ősök Útján – riportfilm a felvidéki hagyományőrző rendezvényről

Felvidéken, Gömörpéterfalán második alkalommal szervezték meg „Az Ősök Útján” című rendezvényt. A szervezők nem titkolt célja, hogy a Felvidéken is legyen olyan alkalom, amely méltó a magyarok történelmi múltjához, és ahol a megjelentek lélekben is töltődhetnek. A Magyar Turán Szövetség által létrehozott Kárpát-medencei hagyományőrző közösség egyik felvidéki oszlopos tagja a Felföldi Dalia Iskola. “Az Ősök […]

Film a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésről

A mostani hétvégén, augusztus 16-án az M5 TV-csatorna egy dokumentumfilmet fog levetíteni a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésről. Bár idén, sajnos a vírushelyzet alakulása miatt le kellett mondanunk a Kurultaj megtartásáról, azonban kis fény a sötétségben, hogy az M5 csatorna levetíti a „Kurultaj – 10 éves a Magyar Törzsi Gyűlés” című saját készítésű filmünket.

A 2020. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés nem lesz megtartva

Kedves magyar testvéreink, rokon népeink és tisztelt érdeklődők! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a magyar kormányzat és a szakhatóságok kérésére hosszas mérlegelés után, fájó szívvel meg kellett hoznunk azt a döntést, amely értelmében kénytelenek vagyunk a 2020. évi Kurultaj –  Magyar Törzsi Gyűlés megtartásáról lemondani. Az elmúlt hónapok járványveszélyes időszakaiban is mindvégig dolgozva és bízva a […]

Az Ősök Útján – Kurultaj hívogató Felvidéken

Augusztus 7-8-án (péntek-szombat) a Felföldi Dalia Iskola hagyományőrző rendezvényt tart a felvidéki Gömörpéterfalán. A pénteki napon Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke a gömörpéterfalai kultúrházban tart fórumot.  A Magyar Turán Szövetség által létrehozott Kárpát-medencei hagyományőrző közösség egyik felvidéki oszlopos tagja a Felföldi Dalia Iskola. „Az Ősök Útján – Kurultaj hívogató Felvidéken” című […]

Szigorú biztonsági intézkedések mellett, Kárpátia koncert nélkül kerül megrendezésre az idei Kurultaj

Hazánkban már több mint tíz éves múltra tekinthet vissza a Kárpát–medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés. Az idén azonban a  kormányzat által kihirdetett járványügyi védekezés értelmében szigorú biztonsági és egészségügyi szabályok alkalmazása mellett rendezi meg a nagyszabású szabadtéri hagyományőrző ünnepet a Magyar-Turán Alapítvány, augusztus 21-23–án Bugacon. A jelenleg hatályos (és […]

2020. évi Kurultaj – kézműves vásár – tájékoztató

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés 2020. évben augusztus 21-22-23-án kerül megrendezésre Bugacon. A korábbi időponthoz képest az egy hetes csúszásról szóló döntést a központi rendelkezések figyelembevételével hozta meg az ünnepet szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány. A magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényének szervezése eddig is teljes erőbedobással folyt.  A Kurultaj idén négynapos ünnepre esik. Ez jó alkalom arra, hogy […]

Lovas hagyományőrző testvéreink – Felhívás a 2020. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre!

2020. augusztus 21-23-án, Bugacon ismét együtt emlékezünk dicső lovasnomád elődeinkre. Minden magyar lovas-hagyományőrzőt várunk szeretettel a Magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényén! Ünnepeljünk együtt a Kárpát-medencei magyar testvéreinkkel és keleti rokon népeinkkel a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlésen, hogy az összefogás tovább tovább nőjön, nemzetünk tovább erősödjön!

A 2020. évi Kurultaj időpontja: augusztus 21-22-23.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2020-ban, augusztus 21. és 23. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, […]

Trianon 100: Magyar zászlót a házakra! – A Magyar Turán Alapítvány felhívása

A Magyar–Turán Alapítvány minden rendelkezésre álló lehetőségével a magyar kultúra, méltó művelésén, megőrzésén és a magyar közösségek összefogásán alapuló nemzeti felemelkedés megvalósításán dolgozik. A trianoni gyásznap 100. évfordulóján arra kérjük minden nemzettársunkat a Kárpát-haza minden településén, hogy akinek csak módja van rá, az összetartozásunk méltó kifejezéseként helyezze ki saját házán (erkélyén, ablakában) a magyar nemzeti zászlót.