Magyar őstörténeti előadás Albertirsán

2014. december 5-én pénteken, 18 órától az albertirsai Móra Ferenc Művelődési Házban tart előadást Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus. A tudományos – ismeretterjesztő előadást címe: Magyar őstörténet a természettudományok tükrében. Az előadás a magyarság eredetének, vándorlásának és ősi rokoni kapcsolatainak bonyolult, szerteágazó problematikáját mutatja be, főleg az antropológia (embertan), a genetika, a régészet valamint az […]

Törökország egyik legjelentősebb díját kapta meg Bíró András Zsolt

A Türk Világ kutatásának céljára létrehozott, A TürkVilág Kutatásának Alapítványa (Türk Dünyası Araştırmaları Vakfı) a két éve elhunyt tudós alapító, Professzor Turan Yazgan emlékére létrehozott egy nemzetközi díjat. Az alapítvány saját, államilag elismert képzést nyújtó egyetemet tart fenn Törökországban és Azerbajdzsánban. Évente számos, történelmi témájú könyvet és folyóiratot jelentet meg, nemzetközi konferenciákat és kulturális találkozókat […]

Modern módszerekkel vizsgálják a kunbábonyi avar sírlelet tárgyait

Magyarországon az egyik legjelentősebb avar régészeti emlék a kunbábonyi feltételezett fejedelemsír. A kagáni (vezéri) sírban található leletek arra engednek következtetni, hogy az a férfi akit a 670-es évek táján temettek el a mai Kunszentmiklós Kunbábony nevű határrészén, az avarok legrangosabb vezetői közé tartozott, s talán maga a kagán, a fejedelem lehetett. Az elmúlt években megrendezett  […]

Útkeresőknek – Fehérholló Bugacon lelt otthonra

A Félegyházi Közlöny riportot közölt Fehérholló Ősküvel, aki a Magyar Turán Szövetség tagjaként, a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlések egyik szertartásvezetője. Fehérhollóval készült interjúban megismerhetjük, hogy milyen úton jutott el egy városi ember, a rohanó forgatagból, egy természetközeli életbe. Az útkeresőknek utat mutathat Fehérholló példája, az ősi magyar szellemiség megélésével, hogyan szakadhatunk ki a „belvárosi” […]

Magyarország és Azerbajdzsán immár stratégiai partnerek

Kedden munkalátogatásra Budapestre érkezett Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke. Azerbajdzsán és Magyarország között eddig meglévő rendkívül jó kapcsolatok tovább bővültek, a két ország stratégiai partnere lett egymásnak. A kormánydelegációk délelőtti plenáris megbeszélése után több területet is átfogó egyezmények aláírására került sor az Országházban, majd Orbán Viktor és Ilham Aliyev közös sajtónyilatkozatot tett. Ezután mindketten beszédet mondtak a Magyar-Azerbajdzsán Üzleti Fórumon. Érdemes […]

Nemes Sándor fafaragó kapta az első „Turán Díjat”

Ünnepélyes keretek között adták át, a Magyar Turán Alapítvány központjában az első Turán Díjat. Az idén alapított díjat egy bensőséges hangulatú díjátadó rendezvény keretében, Nemes Sándor fafaragóművész vehette át. A díj adományozása a faragómester kiemelkedő művészeti munkásságának elismerése, melyben tükröződik a magyar kultúra iránti elkötelezettség, a magyarság ősi jelképvilágának fába álmodása, a rokon turáni népekkel […]

Paletta: Riport a keleti magyar kutatásról – Bíró András Zsolttal

A Hír Tv Paletta című műsorában riportot készítettek Bíró András Zsolt antropológussal, a Magyar Turán Alapítvány elnökével. A Kurultaj főszervezőjét a Türk Akadémia múlthéten tüntette ki emlékéremmel. A kitüntetés kapcsán kérdezte Turda Adrienn műsorvezető Bíró András Zsoltot, főként Közép-Ázsiában végzett antropológiai és őstörténeti kutatásokról. A riportfilm a műsor első felében tekinthető meg.

A Kurultajra érkező rokon népek küldöttségei a Parlamentben

A 2014. év augusztusában megtartott Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre 27 rokon nemzetből közel 300 fős delegáció érkezett, hogy együtt ünnepeljék a magyar testvéreikkel a pusztai íjfeszítő népek közös ősi kultúráját. A Magyar Törzsi Gyűlés előtt egy nappal, az Országház nagytermében rendezték meg a Kurultaj ünnepélyes megnyitóját. Erről a szép eseményről tekinthetjük meg az Echo […]

A Kurultajon elveszett tárgyak keresik gazdájukat!

A 2014. évi Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen elveszített, és becsületes megtalálók által leadott talált tárgyak egy része még nem került vissza a tulajdonosához. Az alábbi listán felsorolt tárgyak tulajdonosainak jelentkezését még várjuk.

megjelent 2014. szeptember 19-én a Kurultáj rovatban