Megemlékezünk Őseinkről – vasárnapi szertartások

November elején megemlékezünk Őseinkről, elhunyt szeretteikről. A hétvégén számos megemlékezést, szertartást tartanak országszerte. Honlapunkon most a Turán Szövetséghez kötődő ünnepeket ajánlunk olvasóink figyelmébe. Ősök Ünnepe – Bugacon   November 1-én a bugaci Karabaksa Tanyán Fehérholló Őskü és Regös Sziránszki József vezetésével tart szert a Karabaksa csapat. A szertartáson Bíró András Zsolt a Magyar Turán Alapítvány elnöke az […]

Turán konferencia Konya városában

Az elmúlt napokban a törökországi Konya városában nagyszabású Turán Konferenciát és Fórumot szerveztek. A rendezvény díszvendége és kiemelt előadója a Magyar Turán Alapítvány elnöke Bíró András Zsolt volt. A nagyszabású konferencia eseményeit hatalmas érdeklődés kísérte. Az eseménynek helyt adó ötszáz fős konferencia terem zsúfolásig megtelt, közel száz érdeklődőnek nem jutott üllőhely. A rendezvény jelentős siker […]

Újraavatták a vereckei Millenniumi Emlékművet – Ópusztaszeren

A múlt hétvégén újraavatták a vereckei emlékművet, Ópusztaszeren. A hányatott sorsú emlékmű darabjai Kárpátaljáról kerültek Magyarországra 2014-ben. A Millenniumi Emlékművet a szovjetek 1960-ban távolították el végleg a Vereckei-hágóról, most a Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban avatták újra. A vereckei millenniumi emlékművet Bereg vármegye emelte 1896. július 20-án a honfoglalás tiszteletére. Tervezője Dvorák Ede, készítője Balduzzi Andrea […]

Vazul Vére – kulturális ajánló

Az idei Ősök Napja ünnepre kilátogatók már megismerkedhettek a Vazul Vére című rockoperával. A lendületes dallamvilágú, energikus zenemű 2015. október 4-én este 7 órától lesz látható a Csepel Színházban. A magyar történelem ősi gyökereihez visszavezető egész-estés rockopera a Vata-féle pogánylázadás idején, Orseolo Péter országlásának idején játszódik.   A történet 1038 és 1046, I. István halála előtti és a […]

899 – A Brenta menti csata – Az itáliai hadjárat legfényesebb győzelme

1116 éve a Brenta folyó mentén – ezekben a szeptemberi napokban – elődeink hatalmas csatában legyőzték az egyesült itáliai hadsereget. Ez a kiemelkedő hadtörténelmi esemény a korszak egyik fontos ütközete volt, amely jól rávilágít a magyarok 9-10. századi hadászati fölényének tényére. A csatára való emlékezésen kívül érdemes ismét feltenni néhány kérdést, a mai magyar történelemszemlélettel, oktatással […]

Elsöprő magyar siker a koreai hagyományos íjász világversenyen

Dél-Koreában, szeptember 18-23. között megrendezett 9. tradicionális íjász világversenyen hatalmas diadalt aratott a magyar csapat. A magyar versenyzők hat arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a hagyományos íjászok Koreai Köztársaságban rendezett világbajnokságán. A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a céllövő kategóriák mindegyike magyar sikerrel zárult: a férfiaknál Hunyi Tamás, a nőknél Hunyiné Domokos Emőke, csapatban […]

Beszámoló a History and Culture fesztivál magyar győzelméről + képek

Nagyjából egy hete számoltunk be az Asztanában, Kazakisztán fővárosában lezajlott nemzetközi népzenei fesztiválról, melyen magyar együttes lett az első helyezett. A History and Culture fesztiválon 16 országból, főként rokon zenei kultúrákból meghívott nemzetek népzenészei mérték össze tudásukat. Most a Magyar Turán Alapítvány rendezvényein többször fellépő, magyar dudán muzsikáló Tóth Zsombor zenész beszámolóját olvashatják el a […]

Az amerikai világcsúcslövések története

Egy héttel ezelőtt beszámoltunk Mónus József távlövő világbajnokunk amerikai diadalsorozatáról. Azóta sokan érdeklődtek a „Farkas” világcsúcslövéseinek részleteiről. Az alábbi cikkünkben részletesebben szeretnénk bemutatni a kiváló hajdúnánási íjász versenyeredményeit. A Magyar Turán Szövetség által létrehozott hagyományőrző közösség oszlopos tagjának, Mónus Józsefnek a sikereire az egész magyar hagyományőrző társadalom büszke. Reméljük, hogy a közeljövőben még sok ilyen […]

Magyar népzenei együttes lett az első az asztanai nemzetközi zenei fesztiválon

Asztanában, Kazakisztán fővárosában megrendezett nemzetközi fesztiválon magyar népzenei együttes diadalmaskodott. Hazánkat kifejezetten erre a versenyre alakult zenekar, az Autentikus Jövő népzenei együttes képviselte. Bella Péter tekerős, Mátéffy Gyula kobzos, Újj Zsombor hegedűs és Tóth Zsombor dudás, illetve Palcsó Tamás énekes. A versenyre 16 országot hívtak meg, akik ének, tánc, és zenekari kategóriákban nevezhettek.