A Hűség Napja – December 14.

1921 decemberében ezen a napon kezdődött meg az a népszavazás, melynek eredményeképpen Sopron – az embertelen trianoni békediktátum rendelkezései ellenére – magyar város maradt. Magyarország Kormánya 2001-ben a népszavazás emlékére december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította. Az osztrák államtanács már 1918-ban, az első világháború lezárulása után bejelentette igényét a nyugat-magyarországi területekre. Hazánk közvéleménye ezt az osztrák lépést […]

Kurultaj előkészítő fórum és Turán díszvacsora

Elkezdődött a 2026. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés szervezése, december 06-án délután, a Danubius Hotel Hungaria Imperial I. termében tartotta ülését a Kurultaj szervezősége. A fórum után került megtartásra a Magyar Turán Szövetség évzáró díszvacsorája. Bíró András Zsolt elnök, főszervező megnyitó köszöntőjét követően Varga Zoltán műszaki igazgató bejelentette a 2026. évi Magyar Törzsi Gyűlés […]

Isztambulban tartották meg a török-magyar felsőszintű stratégiai együttműködési tanács ülését

A Magyar Turán Alapítvány már több mint tizenöt éve azon dolgozik, hogy a rokon türk népekkel történő összefogást elősegítse. Az Alapítvány munkája mára beérett, hiszen a kulturális kapcsolatokon felül erőssé váltak kormányzati szintű kapcsolatok is. Tegnap legfelsőbb szintű közös, török – magyar kormányzati ülést tartottak Isztambulban, amelyen a magyar miniszterelnök és nyolc miniszter is részt […]

Övbirkózó országos válogató verseny a Nomád Világjátékokra

December 13-án az UTE – Birkózó Termében a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége nyílt nevezésű övbirkózó válogató versenyt szervez a 2026-ban Kirgizisztánban megrendezésre kerülő Nomád Világjátékokra (World Nomad Games).

Nagy sikerrel zárultak az Erdélyben megrendezett Magyar Turán sport és kulturális rendezvények

A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány és a Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében nyílt napot tartottak az Erőss Zsolt Sportcsarnokban Csíkszeredában. A nyílt nap egy hagyományőrző sportolóknak tartott több napos program része, melyre ezúttal nemcsak a sportolók, hanem minden érdeklődő ellátogathatott. A nyílt napon a Kárpát-medence legkiválóbb magyar hagyományőrző […]

Magyar gyásznap a román ünnep – állítsuk meg a történelemhamisítást!

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét. 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Bár három héttel később, Kolozsváron megrendezett magyar népgyűlés résztvevői elutasították az akkor 2,5 milliós erdélyi és bánsági románság jogát ahhoz, hogy ötmillió lakos nevében eldöntsék 26 magyarországi vármegye Romániához csatolását, […]

106 éve vonult be Horthy Miklós Budapestre

1919. november 16-án vonult be Horthy Miklós Budapestre, az embertelen és magyarellenes proletárdiktatúra központi városába. Sokan nem tudják, hogy Horthy bevonulását szándékosan időzítették erre a napra, mert egy évvel korábban a nemzetvesztő Károlyi kormány ezen a napon kiáltotta ki a (nép)köztársaságot. A Nemzeti Hadsereg főparancsnokának bevonulása szimbolikus volt, hiszen a város erre az időpontra már […]

A 2026. évi Kurultaj időpontja: augusztus 14-15-16.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2026-ban, augusztus 14. és 16. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb világtalálkozója. A 2026-os Kurultaj új programelemekkel és nagyszabású új tudományos kiállításokkal várja az ősi […]

Magyar Turán Hagyományőrző Sportnap – és tudományos előadások Erdélyben – Székelyföldön

A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány és a Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében nyílt napot rendezünk Csíkszeredán, az Erőss Zsolt Sportcsarnokban. A nyílt nap egy hagyományőrző sportolóknak tartott több napos program része, melyre ezúttal nemcsak a sportolókat, hanem minden érdeklődőt szeretettel várunk. A sportnap előestéjén november 28-án, illetve 29-én […]

Magyarok – a szabadság gyermekei

1956-ban a magyar nép bátor fiai, ezekben a napokban vívták szabadságharcukat a sztálini szovjet birodalom ellen. 1956 november 4-én a orosz hadsereg inváziót indított a magyar forradalom leverésére. November 5-én a szovjetek összehangolt támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik azonban akkor visszaverték őket. 1956. november 4-én indult meg a […]

megjelent 2025. november 4-én a Kurultáj rovatban