Lovas hagyományőrző testvéreink – Felhívás a 2020. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre!

2020. augusztus 21-23-án, Bugacon ismét együtt emlékezünk dicső lovasnomád elődeinkre. Minden magyar lovas-hagyományőrzőt várunk szeretettel a Magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényén! Ünnepeljünk együtt a Kárpát-medencei magyar testvéreinkkel és keleti rokon népeinkkel a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlésen, hogy az összefogás tovább tovább nőjön, nemzetünk tovább erősödjön!

A 2020. évi Kurultaj időpontja: augusztus 21-22-23.

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2020-ban, augusztus 21. és 23. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, […]

Trianon 100: Magyar zászlót a házakra! – A Magyar Turán Alapítvány felhívása

A Magyar–Turán Alapítvány minden rendelkezésre álló lehetőségével a magyar kultúra, méltó művelésén, megőrzésén és a magyar közösségek összefogásán alapuló nemzeti felemelkedés megvalósításán dolgozik. A trianoni gyásznap 100. évfordulóján arra kérjük minden nemzettársunkat a Kárpát-haza minden településén, hogy akinek csak módja van rá, az összetartozásunk méltó kifejezéseként helyezze ki saját házán (erkélyén, ablakában) a magyar nemzeti zászlót.

Elítéljük az újabb magyarellenes román gyűlöletkeltést!

A Magyar-Turán Alapítvány mindig is kiállt az elcsatolt országrészeinkben élő magyar testvéreink mellett. Ezért is érezzük kötelességünknek, hogy felhívjuk a hagyományőrző közösségek figyelmét az újabb példátlan jogtiprásra, amelyet Klaus Iohannis román államelnök tett Magyarország – és az Erdélyben őshonos nemzetnek számító – magyar nemzet ellen. A román államelnök kijelentése kirekesztő, kisebbségellenes és a legsötétebb diktatúrák […]

Petíció az EU-nak – Székelyföld, és az elszakított magyar régiókért – még sok aláírás kell – május 7. a határidő!

Írd alá most! Még kevés az aláírás! Már csak május 7-ig lehet aláírni! A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés szervezője a Magyar Turán Alapítvány ismételten felhívja a magyar nemzeti közösség figyelmét a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezésére, amelynek célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését célzó uniós források elosztásánál a régiók (pl.: Székelyföld) nemzeti jellegzetességeit […]

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés időpontja augusztus 21-23.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés 2020. évben augusztus 21-23-án kerül megrendezésre. Az eddig bejelentett időponthoz képest az egy hetes csúszásról szóló döntést a legújabb központi rendelkezések figyelembevételével hozta meg az ünnepet szervező Magyar-Turán Alapítvány. A magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényének szervezése eddig is teljes erőbedobással folyt. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a […]

A legújabban előkerült magyar tarsolylemez

2011. év tavaszán Dél-Pest megyében, Bugyitól néhány kilométerre találták meg a legújabbnak számító tarsolylemez leletet. A magyar történelmi emlékeink között különlegesen fontosak a gyönyörűen díszített tarsolylemezek, amelyek jellemzően a magyarok leletanyagaiban fordulnak elő. A honfoglaló magyarokat sokszor tévesen, (vagy szántszándékkal) elmaradott barbárként feltüntető irományok ékes cáfolata – többek között – a tarsolylemezek léte, mert megmunkálásuk […]

Ismét segítenek keleti rokonaink – „Üzbég támogatás a testvéri magyar népnek”

Az elmúlt hetekben a Türk Tanács tagállamaiból érkezett hazánknak önzetlen támogatás a vírus elleni harchoz. Tegnapi napon ismét keletről érkezett baráti segítség, Üzbegisztán küldött félmillió maszkot hazánknak a koronavírus elleni küzdelemhez. A Magyar Turán Alapítvány már több mint egy évtizede azon dolgozik, hogy a rokon türk népekkel történő összefogást elősegítse. Mára kormányzati szintűvé váltak a […]

Ég Önnel professzor úr! – elhunyt Erdélyi István a magyar régészet kiemelkedő alakja

Ég Önnel professzor úr! Kedden hajnalban, 88 éves korában elhunyt Erdélyi István professzor, a magyar régészet egyik kiemelkedő alakja. A jelentős életművel rendelkező régész kutató a Kurultájok rendszeres előadója volt, valamint számos  értékes tanácsával segítette Bíró András Zsolt antropológus kutatásait, akihez kiváló kollegiális kapcsolat is fűzte. A Magyar –Turán Alapítvány  teljes vezetősége őszinte részvétét fejezi ki […]

megjelent 2020. április 9-én a Kurultáj rovatban

Bajban ismerszik meg a jó barát – a Türk Tanács segíti hazánkat a koronavírus elleni védekezésben!

A Magyar Turán Alapítvány már több mint egy évtizede azon dolgozik, hogy a rokon türk népekkel történő összefogást elősegítse. Mára kormányzati szintűvé váltak a kitűnő kapcsolatok, melynek egyik legfőbb eredménye a Türk Tanácsban való részvételünk. A Magyar Külügyminisztérium a Türk Tanáccsal egyeztetett, melynek két országa Üzbegisztán és Törökország ma segítséget ajánlott fel a koronavírus elleni […]