2013.12.21. – Hollóvölgyi Karacsun Ünnep (fotók)

December 21-én a budakalászi Hollóvölgyben ünnepeltük meg a Karacsunt – a Téli Napforduló Ünnepét. A Magyar Turán Szövetség által szervezett ünnepi rendezvényre kiemelkedően sok – ősi hagyományainkat tisztelő – ünnepelni vágyó magyar testvérünk érkezett. A Teremtő kegyes volt hozzánk, hiszen szikrázóan napsütötte délután kezdődhetett meg a hagyományos sólyomröptetés. A megújulás jegyében zajló emelkedett hangulatú ünnepen, […]

Téli Napforduló – Karacsun ünnepünk a Hollóvölgyben (2013. 12. 21.)

  A Magyar Turán Szövetség 2013. december 21-én tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Az ünnep idén Budakalászon a Hollóvölgyben lesz megtartva. Bár eddig sokszor a hegyekben, elvonultan, kis közösségek tartották a hagyományt, most a Magyar Turán Szövetség közös ünneplésre hívja a magyar hagyományőrzőket. Az ünnepi programok kíséretében együtt virrasztjuk át az év leghosszabb […]

Karacsun – a Téli Napforduló ünnepe

Közeledik az ősi magyarság egyik legnagyobb ünnepe a Karacsun – a Téli Napforduló. December 21-én – az utóbbi évek hagyományaihoz híven –  a Magyar Turán Szövetség az idén is megünnepli a Téli Napfordulót, Budakalászon a Hollóvölgyben. Az ünnepségre szeretettel várunk minden érdeklődőt, a részletes információk hamarosan felkerülnek honlapunkra. A téli napforduló ünnepe a keleti pusztai […]

Az Atilla-kapu

  Idén az Ősök Napjára érkezők egy olyan dolgot láthattak, melyhez fogható eddig sem a Kurultájon, sem más egyéb rendezvényen nem volt. A 2013. évi Ősök Napján Atilla vezérlő nagyfejedelem 4 emelet magas portréja magasodott az ünneplő tömeg fölé. A kapu formája az úgynevezett hun kapukat idézi, melyekből többet is állítottunk a rendezvény területén, s […]

Magyar győzelem a lovasíjász EB-n (EOCHA 2013)

2013. szeptember 25-27. között rendezték meg Törökországban, Usak városában a hatodik Nyílt Lovasíjász Európa Bajnokságot (European Open Championship of Horseback Archery). A bajnokságon 16 nemzet 49 versenyzője mérte össze a tudását. A budakeszi illetékességű Ruszák Mátyás győzelmével végződött a torna. A magyar csapatok hagyományosan jól szerepelnek a lovasíjász versenyeken, hazánk sportnagyhatalomnak számít ebben a szép […]

Délvidéki jurta avató ünnepség

Pénteken megérkezett a délvidéki Temerinbe a Magyar Turán Alapítvány ajándék jurtája. A közel 20 ezer lakosú Temerin, a szerb betelepítések ellenére, még ma is jelentős arányban magyarok lakta település a Dél- Bácskában. A Magyar Turán Alapítvány a II. Ősök napján 2013. augusztus 10-én a temerini (Délvidék-/Szerbia/) Hunor Hagyományőrző Íjász egyesületnek ajándékozott egy új építésű, magas […]

Mónus József távlövési világrekordja a Kurultájon

Az alább megtekinthető rövidfilm Mónus József távlövési világrekordját mutatja be. A 453 méteres lövéssel a 2012-es Kurultájon talált célba a hajdúnánási íjász. A 300 méterre leadott ráhangoló lövések után, a világrekord kísérlet következett. A 453 méteres lövéssel tisztelegni kívántak Atilla nagyfejedelem emléke előtt. Tudniillik, hogy a 453-as év Atilla uralkodásának utolsó éve. A cél 1,4 […]

Hatalmas magyar siker a hagyományos íjászok világbajnokságán

Öt magyar érem született a múlthéten, a hagyományos íjászok hetedik világbajnokságán, amelyet a dél-koreai Cseonanban (Cheonan) rendeztek meg 28 ország 236 versenyzőjének részvételével. A sportági világszövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfiaknál Terman Szilárd győzött hármas holtversenyben, Szórády Ernő bronzérmet nyert. Keszi Viktória – korábbi junior bajnok – idén már a felnőtt női mezőnyben szerzett ezüstérmet. […]

Tengri est – közös kazah-bolgár-magyar kultúrest Los Angelesben

„Tengri: Montage of Cultures” címmel kultúrestet tartottak az Egyesült Államok nyugati parti nagyvárosában. Kazakisztán Los Angeles-i tiszteletbeli konzulja Gaukhar Noortas, három rokon kultúrájú nemzet hagyományainak bemutatását karolta fel. Kazakisztán, Bulgária és Magyarország amerikai képviselői, diplomaták vettek részt a kulturális rendezvényen. A nagysikerű rendezvényre 250 vendég érkezett, ahol bemutatásra került a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlés is. […]

Október 6.: megemlékezések a Kárpát-medencében

  A 164 éve Aradon kivégzett hős tábornokainkra nem csak határainkon belül, hanem az elcsatolt területeinken is megemlékeztek. Az aradi vértanúk emléknapján elhangzott beszédek most erőteljes aktuális üzeneteket is tartalmaztak. Az erdélyi megemlékezéseken felszólaló magyar közéleti személyiségek elérkezettnek látják az időt a magyar nép önrendelkezésének és autonómiájának kivívására.  Megemlékezések Erdélyben Nagyvárad Az önrendelkezésért és a […]