Magyar népzenei együttes lett az első az asztanai nemzetközi zenei fesztiválon

Asztanában, Kazakisztán fővárosában megrendezett nemzetközi fesztiválon magyar népzenei együttes diadalmaskodott. Hazánkat kifejezetten erre a versenyre alakult zenekar, az Autentikus Jövő népzenei együttes képviselte. Bella Péter tekerős, Mátéffy Gyula kobzos, Újj Zsombor hegedűs és Tóth Zsombor dudás, illetve Palcsó Tamás énekes. A versenyre 16 országot hívtak meg, akik ének, tánc, és zenekari kategóriákban nevezhettek.

A „Farkas” diadalsorozata: ismét magasan lobogott a magyar zászló az USA-ban

Ismét hatalmas diadalt aratott az Egyesült Államokban Mónus József íjász távlövő világbajnokunk. “Farkas” aki a Magyar Turán Szövetség által létrehozott hagyományőrző közösség oszlopos tagja, már az elmúlt Kurultájokon is világcsúcsokat állított fel, majd többek között Törökországban, Kínában, Mongóliában számtalan világversenyt nyert meg és újabb világrekordokat ért el. Most az USA Utah államában aratott diadalt és […]

III. Ősök Napja – összegzés

A Turán Szövetség meghívására az idén is több száz kárpát-medencei magyar hagyományőrző ünnepelte Bugacon az Ősök Napját. A Magyar-Turán Alapítvány által rendezett Ősök Napja ünnepen honfoglaló őseinkre, dicső tetteikre vezérükre, az Árpád-ház dinasztiát megalapító Árpád vezérre emlékezünk. Az alapítvány kitűzött célja egy, a hivatalos magyar ünneprendbe iktatott ünnepnap kinevezése, melyen honszerző őseinkről emlékezünk meg. A […]

III. Ősök Napja – Íjászverseny eredmények

A III. Ősök Napján, Bugacon megrendezett hagyományőrző íjászverseny eredményeit alább közöljük. Az Ősök tiszteletének jegyében kiírt versenyünkön, nagy hangsúlyt kapott a harcos fizikai felkészültsége és az íjászatbeli jártassága egyaránt. A bajnoki cím elérésénél számított a gyorsaság, a pontosság és a taktika is. A pálya és a lőállások akadályokkal nehezített útvonalon, átlagos képzettségű harcos számára könnyen teljesíthető […]

Sikerrel zárult a harmadik Ősök Napja

A rekkenő hőség ellenére is több tízezren látogattak ki a Bugacon megrendezett III. Ősök Napja ünnepünkre. A kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepén emelkedett hangulatban, méltóságteljesen emlékeztünk a magyarság Őseire, azokra a nagy fejedelmekre, akiknek ezt a Hazát köszönhetjük. A Kárpát-medencéből és a rokon népektől is érkező hagyományőrzők közösen ünnepeltek a bugaci pusztában. Köszönet a kitartó […]

Íjászverseny a III. Ősök Napján

A 2015. évi Ősök Napja ünnepen Augusztus 15-én szombaton, ismét megrendezzük az elmaradhatatlan terep-íjászversenyt. Keressük az Ősök Napja legvitézebb íjászát, aki eszével ügyességével, és gyorsaságával kitűnik társai közül. Immáron hagyományteremtő módon egy különleges versenyrendszerben próbálhatod ki magad és szerezheted meg a bajnoki címet, ahol számít a gyorsaság, a pontosság és a taktika is.

ELŐADÁSOK – a 2015. évi Ősök Napján

A 2015. évi Ősök Napja ünnepen színvonalas előadásokat hallgathatunk meg. A nagy előadósátor programjait ismertetjük, amelyek szombaton és vasárnap kerülnek megrendezésre. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel, a rokon népeink múltjával, a magyarság keleti kapcsolataival.

Ősök Napja: több mint ötven program a bugaci pusztán

Több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait, emellett a magyarság őseire, Árpád vezérre és Attila hun fejedelemre is emlékeznek a III. Ősök napja elnevezésű hagyományőrző találkozón a bugaci pusztán augusztus 14. és 16. között – közölte a Magyar-Turán Alapítvány hétfőn az MTI-vel. A magyar hagyományőrző társadalom színe-java gyűlik […]

Zenei programok az Ősök Napján

Az idén augusztus 14-16. között megrendezett Ősök Napja főleg a Kárpát-medencei magyarok ünnepe. Kifejezetten fontosnak tartjuk az ősi magyar népzenei hagyományok bemutatását, ezért az ünnepen elsősorban magyar népzenei és néptánc produkciókat hallgathat meg a kilátogató közönség. A pénteki napon a zenei program egy népzenei alapokon nyugvó, de modernizált dallamokat játszó együttessel, a Holdviola zenekarral indul. […]

5. Összefogás Nap – Csemőn

Július 10-11-én rendezik meg az 5. Összefogás Napját. A rendezvényt a Csemői – Hagyományőrző Egyesület szervezi, amely aktív résztvevője a Magyar Turán Szövetség által életre hívott hagyományőrző közösségnek. Aki járt már a korábbi Összefogás Napi rendezvényeken, az tudja, hogy érdemes ellátogatni a  színes programokra, melyek pénteken baráti hangulatú nótázással veszik kezdetüket. A szombati program az egész […]