Őstörténeti előadásaink Partiumban, Erdélyben

Tudományos, ismeretterjesztő előadást tart a jövő héten Bíró András Zsolt antropológus kutató (Magyar Természettudományi Múzeum), a Kurultáj- Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője, a Magyar Turán Alapítvány elnöke Partiumban – Nagyszalontán, majd Erdélyben – Sepsiszentgyörgyön.

2023. évi Ősök Napja – kézműves vásár – tájékoztató

Az Ősök Napja tisztelgés nemzetünk legrégebbi ősei előtt. Egy ünnep, melyhez minden magyar tehetsége szerint járul hozzá. A Kárpát-medence mesteremberei, kézműves hagyományőrzői igazi kirakodóvásárt rendeznek, ahol nemcsak vásárolni lehet, de az egyes mesterségek fortélyait is láthatják az érdeklődők. A következő felhívás az idei Ősök Napja ünnepen a kézműves vásárban kiállítani és árusítani szándékozóknak szól.

megjelent 2023. május 21-én a Kurultáj rovatban

Közép-Ázsia főtere – a szamarkandi Regisztán

Szamarkand kora és kulturális öröksége Rómáéhoz hasonlítható. A Kr. e. V. században alapított város gyorsan az ókori Perzsa-Birodalom egyik leggazdagabb központjává fejlődött (Szogdia tartomány szatrapájának fővárosa volt). Nagy Sándor Kr.e. 329-ben foglalta el, a bevonuláskor feljegyzett híres szavai sokat elárulnak a mesés városról: „Minden igaz, amit Marakandáról hallottam, kivéve azt, hogy sokkal gyönyörűbb, mint amit […]

Beszélgetés Bíró András Zsolttal a Sportrádióban

A Sportrádió (FM 105.9) vendége lesz 2023. április 12-én Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke és a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője. A beszélgetés holnap 12 órától hallgatható meg. Szani Roland műsorvezető a hagyományokról, sportról, zenéről a Turánról kérdezi Bíró András Zsoltot.

Dzsajhání és a magyarok

A X. századi Buharában élt perzsa geográfus, tudós és államférfi készítette az egyik legrészletesebb és a mai napig is legtöbbször idézett leírást a Levédiában vagy Etelközben tartózkodó magyarokról (IX. század utolsó harmada). Eredeti műve az „Utak és országok könyve” elveszett, de számos kortársa, illetve későbbi követője másolataiban – több, szinte szó szerint egyező későbbi krónikában mégis ránk maradt. A honfoglalás előtti magyarság életét kutató történészek számára nélkülözhetetlenül fontos forrást, annak átiratait – illetve az azokról készült szakmunkák összességét illeti a vonatkozó irodalom Dzsajhání-hagyományként.

Budapest ostroma – A „kitörési kísérlet” emléke – ma újra vér folyik a budai utcákon!

1945-ben ezekben a februári napokban zajlott le a német és magyar katonák kitörési kísérlete a Budai Várból. Az utóbbi években a kitörésre való emlékezés sajnálatosan sok politikai vitát kavart. A vitát gerjesztő csoportok a történelmünket akarják átírni, múlt évben szervezett külföldi szélsőbaloldali, anarchista csoportok zavarták meg a megemlékezéseket. A szomorú és véres esemény történelmünk része, melyben csak a […]

Atilla napja

A középkori történetírás és az erre épülő magyar nemzeti hagyomány a hun és a magyar népet testvérnek tarja, s a két nép első közös hősének Atillát, a hunok királyát tekinti. Nagy királyunk a korszak legnagyobb birodalmát uralta, amely nagyjából a Kaszpi-tengertől a Rajnáig húzódott. Atilla, „Isten ostora” Bendegúz (Mundzsuk) kisebbik fia a Kárpát-medencéből irányította a […]

megjelent 2023. január 7-én a Kurultáj rovatban

Erősödik az összefogás – a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozót tart Üzbegisztánban

A Magyar Turán Alapítvány csaknem 15 éve azon dolgozik, hogy erősödjön az összefogás a rokon türk nemzeteinkkel. A mai vészterhes világban különösen fontos a rokon népeink összefogása, és az igazi kölcsönös megbecsülésen alapuló testvéri szövetség megerősítése. A hosszas előkészítő munkánk mára meghozta gyümölcsét, és kormányzati szintűvé emelkedő kapcsolatok folyamatosan erősödnek, és havonta születnek jelentős kulturális, […]

A Nemzetközi Türk Akadémia és a Magyar-Turán Alapítvány bővíti együttműködését

Kazakisztáni látogatása során Bíró András Zsolt antropológus látogatást tett a Nemzetközi Türk Akadémián és mélyebben megismerkedett a szervezet munkájával. A tegnapi nap során a Nemzetközi Türk Akadémia megbízott alelnöke Fuzuli Majidli találkozott Bíró András Zsolttal a Magyar-Turán Alapítvány elnökével. A magyar alapítvány elnöke a Türk Múzeum- és Könyvtárat látogatta meg, ahol értékes kiállításokat és Mándoki Kongur […]