Közép Ázsia rejtőzködő kincse: Türkmenisztán – előadás

Türkmenisztán különleges világba kaphatunk betekintést a Magyar Földrajzi Társaság szervezésében 2014. március 19-én, szerdán 18-órakor. Az előadó Bíró András Zsolt antropológus akinek az előadása a kutató négy különböző türkmenisztáni expedíciójának – amely az ország szinte minden régióját érintette – eredményeire és anyagaira épül. Az úti beszámoló mentén számos történelmi, néprajzi és őstörténeti vonatkozást is megismerhet a hallgató. 

türkmén felvonulók (1)

Közép Ázsia gyönyörű országai közül is az egyik legcsodálatosabb és talán a legtitokzatosabb, a Kaszpi-tengertől a Hindukus északnyugati előteréig nyújtózkodó Türkmenisztán. Változatos, mesebeli tájaira ritkán jut el a nyugati turista. Vámbéry Ármint követően, egészen napjainkig még a kutatók közül is nagyon kevesen jártak a nagyvárosoktól távol eső vidékein. A természetföldrajzi kincsek mellett a történelmi emlékhelyek és a különleges néprajzi kincsek tárháza is az ország. A Kaszpi-tenger vadregényes keleti partvidéke, a Karakum sivatag, az Amu-darja menti oázisok, a sivatagi romvárosok, a lüktető modernizált főváros Asgabat, és az ahal teke lovak talán a legismertebb fogalmak az országgal kapcsolatban, de a valóságban ennél sokkal többet rejt a titokzatos ország…

Mary sivatagi romok (1)

Mary sivatagi romok

A Magyar Földrajzi Társaság Expedíciós szakosztálya által szervezett előadás 2014. március 19-én, szerdán 18-órakor kerül megrendezésre.

Helyszín: Makadám Mérnök Klub, 1024 Budapest, Lövőház u. 37. (Millenáris)

Belépődíj: INGYENES!

 

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

Türkmén_korul

90 ) ) ?>