A Magyar-Turán Szövetség őrtüzet gyújtott Bugacon, a Székelyföld autonómiájáért

A Székely Nemzeti Tanács felhívására vasárnap este őrtüzek gyúltak. Szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein is őrtüzek fellobbanása jelezte, hogy az egész magyarság támogatja Székelyföld önrendelkezését. Bugacon, a Magyar Turán Szövetség tagjai gyújtottak őrtüzet.

Magyar_Turan_Szekely_ortuz1

Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány technikai igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy a közösségi médiából áradó –és ma egyre inkább elharapódzó- én-központú világnézettel szemben a nemzetben gondolkodók állnak. „A magyarság egy nagy és ősi nemzet. Történelmének egyik legfontosabb eseménye a Vérszerződés volt, ahol a törzsek szövetsége véglegesen egy nemzetté forrt össze. Ezután ezer éven át elkísért bennünket ez a nemzeti eszme, melyet Szabó Dezső tömören így foglalt össze: Minden magyar felelős minden magyarért. Most ezért vagyunk itt, hogy kiálljunk székely testvéreinkért, kinyilvánítsuk támogatásunkat törekvéseik iránt.

ortuz3

Ma annyi mindennek és mindenkinek van és lehet joga, akár a legtermészetellenesebb gondolatnak is. Nos, a székelyeknek –mint a szülőföldjén hősiesen helytálló magyar nemzetrésznek- is van joguk, mégpedig ezeréves, természetes joguk az önrendelkezésre. És nem fogunk megállni addig, míg el nem érik.” –mondta.

A Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgárjogi kezdeményezés keretei közt nemzeti régiók kialakítására törekednek az európai őshonos nemzetiségek. A petíció sikeréhez 2020. május 7-éig kell egymillió aláírást összegyűjteni az Európai Unió legalább hét országából. A petíció elektronikusan is aláírható a Nemzetiregiok.eu címen, a „Támogatom” fülre kattintva. Az internetes felület lehetővé teszi, hogy ki-ki kiválassza, az állampolgárságának megfelelő adatlapot, és az adatszolgáltatás nyelvét.