Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelét kapta meg Bíró András Zsolt a Kurultaj főszervezője

Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelét vehette át Bíró András Zsolt a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke Wintermantel Zsolttól Újpest polgármesterétől. A díjat az újpesti sportéleti tevékenységéért, illetve a magyar őstörténeti kutatómunkájáért és a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés megszervezésének elismeréseként kapta.

Ujpest_dijatado

Az augusztus végén megrendezésre kerülő Városnapok Újpest rendezvénysorozat során elismerésben részesültek azok a kiváló polgárok, akiket az újpesti önkormányzat képviselőtestülete a felterjesztések alapján érdemesnek tartott az Újpest Díszpolgára díjra, az Újpestért Díjra, és az Újpest Elismerő Oklevele kitüntetésre. A díjban részesülők kiemelkedő munkájukkal, életpályájukkal, Újpesten, országosan, vagy nemzetközi viszonylatban szereztek elismerést, és példamutató emberi magatartásukat köztisztelet övezi.

ujpest_cimerA díjátadó helyszíne az Újpesti Rendezvénytér volt, mely az Újpesti Önkormányzat beruházásában éppen erre az időpontra készült el. Újpest Díszpolgára címben részesült Koronka Lajos iskolaigazgató és Őze István sportvezető, az Újpesti Torna Egylet igazgatója. Az „Újpestért Díja” kiosztását követő Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelét vehette át Bíró András Zsolt a Kurultáj főszervezője, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke más díjazottakkal egyidejűleg Wintermantel Zsolttól Újpest polgármesterétől.

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke többek között a sportegyesületében, az Újpesti Torna Egyletben a judo szakágban évtizedek óta kitartóan folytatott sport-, és szervező tevékenységéért, továbbá a magyar őstörténet kutatása során kifejtett tudományos munkájáért, valamint az idén 10 éves jubileumát ünneplő Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlés hagyományőrző Ünnep állhatatos és kitartó megszervezésének elismeréseként kapta Újpest Önkormányzatának díját.

Ujpest_biro

A Magyar-Turán Szövetség tagsága és vezetősége ezúton is gratulál Bíró András Zsoltnak, valamint az Újpest Díszpolgára címben és a további díjakban, elismerésben részesülőknek!