Most két nagyobb rendezvényre szeretnénk felhívni a nemzeti érzelmű magyar testvéreink figyelmét. Délután indul a XI. Trianon Emlékmenet, és este – az eddigi felhívásokkal ellentétben – nem a Hősök terén, hanem a Kossuth téren fellobban az Emlékezés Lángja.
A másik rendezvény trianoni gyásznapi megemlékezésen kívül egy tiltakozás is lesz egyben a Román Nagykövetség előtt 19 órától:
https://www.facebook.com/events/2077803776117554
A trianoni évforduló mellett a szervezők egy konkrét, aktuális ügy ellen is demonstrálnak. Tiltakozásukat fejezik ki amiatt, hogy a román hatóságok nemrégiben jogellenesen kilakoltatták a nagyváradi premontrei főapátot, és államosították a rend ottani gimnáziumát.
A szervezők a rendezvényt pártok felett állónak tekintik, és minden emlékezőt, civil szervezetet várnak a helyszínre.
A demonstrációval nemcsak a román hatóságok felé tiltakoznak, hanem a magyar kormányt is határozottabb diplomáciai fellépésre kívánják rábírni az elcsatolt területeken érintett egyházi ingatlanok és a magyar közösségek védelmében.