A nyári napforduló ünnepe

Június végén szerte az országban a hagyományőrző közösségek megünneplik a nyári napforduló ünnepét. Idén június 20. napján éri el a Nap a legnagyobb erejét, és ekkor küldi legtovább éltető erejét Földanyánkra.

A nyári napforduló az év leghosszabb napjának ünnepe. A csillagászati szakterminus szerint a nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezt az örömnapot a keresztény kultúrkörben a Szent Iván éjjeli ünnepségekhez kötik. Azonban nem árt tudnunk, hogy ez a kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe volt a téli napfordulóval egyetemben.

Kurultaj_Szer50

Az eredeti szertartások, mind a keleti puszták messzeségébe vezetik tekintetünket. A fény teljességének ünnepe, ahol a lélek szakralitása megerősödik, és közelebb kerül a Teremtőhöz. A magyarokkal kapcsolatos tűzgyújtási szertartásokról már Ibn Ruszta arab földrajztudós is említést tesz a 903 és 913 között íródott munkájában.

Hagyományőrző közösségeinknek egyik kiemelkedő ünnepe az ilyenkor (ismét) szokássá vált Szer megtartása, a tűzön járás, együtt éneklés és virrasztás. Természetesen nem kell erőteljesen rámutatnunk arra a tényre, hogy a mai elanyagiasodott világunkban mennyire fontos ennek az ünnepnek a megtartó ereje, határon innen és túl. A puszták világának, a nap és a természet erejének kicsúcsosodása a nyári napfordulós ünnep. Örömmel látni az egyre szaporodó sok kis hagyományőrző közösséget, minként ünneplik a napfordulót Őseink felelevenedő szokásai szerint.

A 2019. évi számtalan napfordulós ünnep közül, most kettőt ajánlanánk az olvasóink figyelmébe. A Magyar Turán Szövetség Délvidéki tagszervezete Délvidéken, Aracson tart egy, a napfordulóhoz kötődő családi rendezvényt, az aracsi pusztatemplomnál június 22-én. Erről részletesebben itt olvashat: Magyar Turán – Délvidék

A napforduló napján, 21-én a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés egyik vezető szer-tartás mestere Fehérholló Öskü, Bugacon tartja a Nyári Napforduló Szerét a Karabaksa Tanyán. Erről itt olvashatnak: Tűzugrás – Nyári Napforduló Szer – Karabaksa

Áldás!

Magyar Turán Szövetség

szertűz