Tüntetés a gyilkosok házánál – A Magyar-Turán Szövetség is csatlakozik a vonuláshoz

Kedves magyar testvérek !

A Magyar Turán Szövetség vezetőségét és tagságát (országosan) egyöntetűen felháborította az arra vonatkozó ügyészségi döntés, amely alapján nem találták bűnösnek Mátsik György kommunista ügyészt aki több, a hazáját védő magyar szabadságharcosra és köztük a fiatalkorú Mansfeld Péterre is halálos ítéletet kért.

A Turán Szövetség szégyenletesnek tartja, hogy két évtizeddel a rendszerváltozásnak hívott események után is nyugodtan, sőt kiemelt nyugdíjakat élvezve (amely nagy részt az áldozatok és azok rokonainak pénzéből származik) élhetnek hazánkban olyan hazaáruló bűnözők, mint például Mátsik György és Biszku Béla.

A Magyar nemzet lelkiismeretének és a hazaáruló diktatúra áldozatainak tartozunk azzal, hogy álljunk ki az igazságért és elemeljük fel a szavunkat:

Többé nem élhetnek büntetlenül a nemzetünk legjobbjait szervezetten meggyilkoló, meggyilkoltató és megnyomorító gazemberek Magyarországon.

Többé nem fordulhat elő, hogy a saját hazájukért és a szabadságért kiálló magyar honfitársainkat elítélhessék, legyilkolhassák saját Hazájukban !

Ezért minden magyar embert, akinek megszólal a lelkiismerete, kérünk, vegyen részt a vonulásos tiltakozáson 2012 szeptember 28-án (péntek) 17:30 perctől amely Budapest I.ker Naphegy u. 21 –től indul !

A nemzeti szolidaritás nevében:

Magyar Turán Szövetség

90 ) ) ?>